2012.07.30 17:01; Frissítve: 2012.07.30 17:01


Ökumenikus szabadegyetem Nyíregyházán

Nyíregyháza, 2012. július 30., hétfő (MTI) – Az evangélikus egyház szervezésében megnyílt a 23. nemzetközi ökumenikus szabadegyetem Nyíregyházán hétfőn; a vasárnapig tartó program középpontjában a pénzügyi adósság kérdése áll.

alt hiba beküldése

Laborczi Dóra, a szabadegyetem szervezője az MTI-nek elmondta: a mintegy ötven résztvevő döntő többsége Erdélyből, Nagyváradról és Kolozsvárról érkezett a rendezvényre, de az előadásokat látogathatják helyi érdeklődők is.

A program előadóival, Balavány György újságíróval, György Péterrel, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjével, Keszeg Annával, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem óraadó tanárával, Kuti Klárával, a Pécsi Tudományegyetem docensével és Szent-Iványi Ilonával, az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusával a résztvevők arra kereshetik a választ, hogyan hat a mindennapokra a pénzügyi adósságból induló, de az élet minden területére begyűrűző válság, és hogyan oldhatók fel az abból adódó feszültségek.

Az előadások érintik azt is, hogy milyen egyéb tartozásai lehetnek az embernek, így például történelmi, társadalmi, erkölcsi vagy teológiai szempontból.

A nyíregyházi Luther Márton Kollégiumban rendeznek szemináriumokat és interaktív fórumbeszélgetéseket is, amelyeken a szolidaritás lesz a fő téma, a fenntartható fejlődés és az elesettekért vállalt felelősség szempontjából nézve.

Filmvetítést, drámapedagógiai, valamint készségfejlesztő programot szintén szerveznek a szabadegyetem hallgatóinak, akik reggeli és esti áhítaton vehetnek részt. A szertartásokon különböző felekezetű papok szolgálnak. A nyíregyházi ökumenikus szabadegyetem záró istentiszteletét vasárnap tartják, a rendezvény saját, ökumenikus liturgiája szerint zajlik majd.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2