Olasz Nagydíj – Hamiltoné a pole, ezzel rekorder

Akt.:
Valtteri Bottas most kiszorult az első sorból.
Valtteri Bottas most kiszorult az első sorból. - © Fotó: AFP
Budapest, Monza – A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, ezzel rekorderré vált, mert pályafutása 69. pole pozícióját szerezte meg.

A 32 éves versenyzőnek ez volt az idei nyolcadik időmérős elsősége, mögötte a Red Bull két pilótája, a holland Max Verstappen és az ausztrál Daniel Ricciardo végzett a második és a harmadik helyen, de ők motorcsere miatt mindketten rajtbüntetést kaptak.

A második helyről így az újonc kanadai Lance Stroll (Williams), a harmadikról pedig a francia Esteban Ocon (Force India) startolhat, miközben Hamilton legnagyobb riválisa, az összetettben vezető, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) csak nyolcadik lett a szakadó esőben rendezett kvalifikáción.

Hamilton a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher csúcsát döntötte meg Monzában, eddig ugyanis 68 pole pozícióval a Ferrari legendás pilótája állt az örökranglista élén.

Az időmérőt először a heves esőzés és a vizes aszfalt miatt piros zászlóval félbeszakították, majd nagyjából 2,5 órás csúszással folytatták.

A pole pozícióról döntő harmadik szakasz kezdetére újra hevessé vált az eső, így a versenyzőknek egyre nehezebb volt a dolguk, a Ferrari pedig ezek között a körülmények között látványosan lelassult, Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen is csak hetedik lett.

Verstappenen és Ricciardón kívül a spanyol Fernando Alonso (McLaren) és Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso), valamint a német Nico Hülkenberg (Renault) és a brit Jolyon Palmer (Renault) is rajtbüntetést kapott a teljes motor, vagy annak különböző alkatrészeinek cseréje miatt.

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

– MTI –


A teljes rajtsorrend

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Lance Stroll (kanadai, Williams)
2. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
3. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
4. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
6. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
7. sor:
Pascal Wehrlein (német, Sauber)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
8. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
9. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Jolyon Palmer (brit, Renault)
10. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Romain Grosjean (francia, Haas)








hirdetés