2012.08.10 16:01; Frissítve: 2012.08.10 16:20


Oltást kaptak a Nyíregyházi Állatpark párduckölykei

perzsa párducok perzsa párducok
Nyíregyháza, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Átestek életük első orvosi vizsgálatán a Nyíregyházi Állatpark két hónappal ezelőtt született perzsa párducai (Panthera pardus saxicolor) pénteken.

alt hiba beküldése

A hím ikerpár kissé nehezen, de alapvetően jól viselte a vizsgálatot – mondta Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője az MTI-nek.

A párducok - egyiküket a Farid (különleges), másikukat a Navid (jó hír) perzsa névre keresztelték a gondozók – a nagymacskáknak járó oltások mellett a féregtelenítőt, valamint az egyedi azonosító chipüket is megkapták, ezeket azonban csak nehézségek árán tudta beadni nekik az állatorvos. A korukhoz képest erős kispárducok lefogásához ugyanis két gondozó segítsége kellett.

Mivel a kölykök már most ennyire vadak és agresszívak, a következő orvosi beavatkozást altatásban végzik majd el rajtuk – tette hozzá a szóvivő.

A látogatók a kicsiket most még nem nagyon láthatják, egy-két múlva azonban anyjuk már nem kíséri figyelemmel minden mozdulatukat, így az egyébként kíváncsi kölykök zavartalanul fedezhetik fel majd környezetüket.

A világ állatkertjeiben összesen 150 perzsa leopárd él. Nyíregyháza 2009-ben csatlakozott a faj tenyészprogramjához, a kölykök a két, illetve három évvel ezelőtt az állatparkba került német hím és az Angliából érkezett nőstény frigyéből születtek. A négyéves anyaállat 105 napos vemhesség után hozta világra ikreit, amelyek három hónapos korukig anyatejen fognak élni.

A perzsa leopárd a leopárd - vagy más néven párduc - legnagyobb termetű és legritkább alfaja: szabad természetben élő állománya veszélyeztetett, mivel egyedszáma a becslések szerint mindössze 1000-1200-ra csökkent. A Közel-Keleten őshonos faj állományának fennmaradását leginkább az orvvadászat és élőhelyének csökkenése veszélyezteti, amit a térségben az elmúlt években gyakori háborús helyzet még tovább súlyosbít.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2