Olvasónk írja: Fohász, vagy ima kísérje a virágot!

Változott a szokás, no meg a pénztárca is „vastagabb lett” azóta, és így készülnek a sírkövek műkőből, drága márványból és más anyagból. Úgy érzem egy kicsit olyan ez, mint egy „össznépi verseny”. – írta olvasónk.

Fájdalmasan szép az esti kivilágításban a temető. A megannyi mécses, a sok-sok virág, a temérdek nép, ez mind hozzátartozik e két nap temetői látnivalóihoz.
Az esti, vagy az est előtti emlékezés megélése, síronként és egyénenként különböző. Kicsit más, mint gyermekkorom „mindenszentek napja”.

Más, azért is, mert akkor még nem voltak ilyen cifra síremlékek. Volt néhány, de csak a „tehetősebb” családok tudtak ilyet csináltatni. Változott a szokás, no meg a pénztárca is „vastagabb lett” azóta, és így készülnek a sírkövek műkőből, drága márványból és más anyagból. Úgy érzem egy kicsit olyan ez, mint egy „össznépi verseny”. (Kinek van szebb és drágább!).

Az én gyerekkoromban a gyertya volt a fényt adó a temetőben. A lecsorgott faggyút leszedtük mi gyerekek és azzal,a fából készült fáklyát „gyantáztuk”. A tökből halálfejet fabrikáltunk és oda égő gyertyát tettünk, majd pedig ezzel ijesztgettük a kislányokat.

Hol van ez már?

Mécses, melyet a szél sem fúj el, ez az igazi. Az a „sikk,” akié a legnagyobb. Nem baj ez, hogy így van, különösen akkor, ha a halottaink iránti tiszteletünk, ott „belül rendben van”. Ha a drága márványból készült síremlék nem a hivalkodást „takarja”, akkor, ha van miből, hát „üsse kő”.

Régen a temető – az ínséges időkben is – olyan hely volt, mint a templom. Mindenszentekkor, aki csak tehette, felvette a sötét „templomba járó” ruháját.
Akinek nem volt, hát, az más, mert szegény akkor is, és nem telt rá. Most azt láttam, hogy a márkás autóból, aki kiszállt délelőtt, az, piros ruhában díszelget. Este is voltak sajnos sokan olyanok, akiknek ruházata nem a helyhez illő. (Ezt ugyan már megszoktam, mert vannak, akik színházba is pulóverben jönnek.) Mellesleg, a délelőtt 10-ig tartó gépkocsi forgalomból a Temetkezési Vállalat valószínű „jelentősen növelte a bevételét”, mert gyalogosan közlekedni szinte életveszélyes volt. A kocsik nagy részében fiatalok ültek, azaz, ilyen esetekben a személykocsi forgalmat nem lenne szabad engedélyezni.

Mindegy, túl vagyunk rajta, virágaink várhatóan a jó idők miatt, még sokáig díszelegnek halottaink sírjain. Az én mamám is szerette a virágot, valószínű „ott fönt”meg is lesz vele elégedve. Ettől függetlenül, azt a másik kívánságát is teljesítem, amely arról szól, hogy egy-egy fohász vagy ima kísérje a virágot minden alkalommal. És egy szerény vélemény e nap kapcsán. Ne csak ezen a napon jusson eszünkbe az, akiért, vagy akikért a temetőbe megyünk. Ha nincs időnk virágot vinni, pótolni lehet később.

De, minden cifra sírkőnél és virágnál többet ér a „belső érzés” a halottaink iránt. A hívő emberek imádkoznak halottaikért, és úgy élik meg ennek misztériumát.

– Dombóvári István –








hirdetés