2012.02.5 13:12; Frissítve: 2012.02.5 13:12


Olvasónk írja: Kiszolgálva

Olvasónk írja: Kiszolgálva Olvasónk írja: Kiszolgálva
Nyíregyháza - A TIGÁZ esetében nincs védelemhez való jog, akire a rányomja a „skarlát betűt” az bűnös.

 (5 hozzászólások)

 A TIGÁZ december hónapban kikapcsolási értesítőt küldött, melyben jelezte, hogy január 3-9 között, 5 munkanap valamelyikén kikapcsolja a gázt. Harmadikától vártam éjjel-nappal, hiszen 9-ig bármikor megjelenhettek és ha nem biztosítom a bejutást – szólt a dörgedelmes figyelmeztetés – a közterületen szünteti meg a becsatlakozást.

Azóta is keresem azt a magyar jogszabályt, mely egy cselekmény végrehajtására az ügyfél részére 5 nap rendelkezésre állási időt határoz meg, eddig nem találtam ilyet.

Kiszolgálva a szolgáltatónak

Kikapcsolja, mert 35 éven keresztül késedelem nélkül kiegyenlítettünk minden számlát. Kikapcsolja, mert vásárolt lakásunkból 10 év után, a gázóra cserét követően, megalapozatlan szakértői vélemény alapján, „feltételezett szabálytalan vételezés címén” kiszabott kötbért, bírságot nem fizettem be.

Kikapcsolja, mert hiába fordultam ügyvédhez, kinek eljárását felrúgta, magyar jog által biztosított védelemhez való jogot számomra sárba tiporta. Esélyt sem kaptam arra, hogy bizonyítsam ártatlanságomat. Ugyan úgy mint azon Szabolcs- Hajdú megyei magyar állampolgárok százai akiket a TGÁZ-DSO gázlopással gyanúsított meg. Utolsó levelemre a peresítési eljárás megindításával válaszolt.

Félre ne értsük, minden szolgáltatóval egyetértek, aki a kintlévőségei behajtására törekszik, de a tisztesség, a jog betartásával. Most úgy érzem a jog nem minket, engem, téged, őket, a magyar állampolgárokat, akik tisztességben éltűnk, nem véd, hanem a multit, aki a kintlévőségeit akarja behajtani ártatlan emberek ezrei meghurcolásával.

A Szabolcs, Hajdú megyei emberek jajszava szól már hónapokon keresztül, senki sem hallja meg, sem a kormánypárt, sem az ellenzék, sem a felettes hatóságok. Sajnálom, mára szavunkat sem értik, magunkra maradtunk, minket a jog sem véd, kiszolgáltatva egy szolgáltató kénye-kedvének.

A gyilkos is fogadhat ügyvédet, kit mindaddig nem ítélnek el, míg nem bizonyított bűnössége.

Sorstársaim százai kifizetik a jogtalan bírságot, rettegve a meghurcolástól, a jogi eljárás költségeitől, nem ismerve a jog útvesztőit. Az óra mágnesezése! Sokan akkor hallottunk róla, amikor a TIGÁZ ezzel kezdte vádolni a fogyasztókat. Azokat a magyar állampolgárokat, akiknek nem hogy több százezer forintjuk nem volt mágnesre, hanem a mindennapi kenyerük is az isteni fohásztól függött. Nekem a helyszíni vizsgálat alapján, csak a számláló plekszijén volt egy 1 mm-es sérülés, ami a szakértői vélemény alapján már két lyukká változott, ahol manipulálni lehetett az órát.

Levelem végén a Kelet Magyarország december 28-i számban „Ég a gyertya ég” olvasói levél utolsó mondata jutott eszembe, „Elmondtuk százszor, ezerszer: pislákoló gyertyák, tartsatok ki, hozzatok világosságot az emberek szívébe, hitet reményt az idők végezetéig”. Most azt mondom „ti gyertyák legyetek fáklya, gyújtsatok fényt minden reményt vesztett honfitársam számára”. Talán egyszer nekünk is kigyúl a gyertya, lesz fény és igazság- nem holnap, reméljük még ma !!!

Név és cím a szerkesztőségben


Cikk ajánlása

Hozzászólok Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Turisztikai konferencia
Baktalórántháza - A falusi turizmus, a vidékfejlesztés és a társadalmi változások hatásai szerepeltek [...] tovább »
Haltelepítések megyénk vizein
Nagykálló, Rakamaz - Május 25-én, pénteken a nagykállói Vadkert-tápcsatornába 3,5 q pontyot telepítenek. A [...] tovább »
Milyen legyen a szökőkút? Döntsenek a nyíregyháziak!
Nyíregyháza - A Kossuth téri szökőkút az elmúlt években megosztotta a városlakókat. Számtalan lakossági [...] tovább »
Zárókiállítás
Nyíregyháza - Zárójel címmel nyílt meg csütörtökön a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének [...] tovább »
Csapatépítő Tréning
Nyírbogát, Máriapócs - A Nyírbogáti Görög katolikus Egyházközség - Terdik Mihály parochus úr  [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés