Amelyek eltérőek, azokról kicsit bővebben később „szólnék”. Örömteli ez az „összeborulás”, már-már arra gondoltam, hogy nincs itt hiba.
Azt, hogy munkahelyet kell létrehozni minél előbb, csökkentve a személyi jövedelem adóját, a járulékokat is, mindenki akarja. A vidékfejlesztést is, a termőföld megvédését is, a rendőrség, a jogalkotás hatékonyabb működését is. A korrupciót is meg akarja szüntetni minden párt, mint ahogy a mezőgazdaság fellendítését is olyan színvonalra, hogy munkát és megélhetést adjon a falvakban élőknek. Na, de mivel az „ördög a részletekben rejlik”, hát, vannak itt-ott kételyeim.
Mondok pár példát, csak úgy, kiragadva a szövegkörnyezetből.”Közlegelő, falusi állattenyésztés újjáélesztése”.Hogyan, hiszen a falvakban már nem építenek istállót, mert ez nem illik a szép kertes házhoz. Már baromfit sem tartanak a falvakban és nincs senkinek tehene sem. Pedig jó lenne, legalább saját, vagy a rokonságnak tartana jószágot a falusi ember. Földet művelni már nem nagyon akar senki. Az a javaslat is „szép és jó”, hogy a vidékfejlesztés motorja a mezőgazdaság olyan szintre hozása, hogy újra legyenek konzervgyárak, hozzá piac, akár kelet,akár nyugat felé. Na, de hát volt ilyen és azt Tsz-eknek hívták. Akkor ezt szétverte a politika,most pedig sajnálni kell,mert a korszerű termelés gondolom én,nem a pár hektáros földeken lehet megteremteni. Több rendőr kell és „látható”, akár még ön kormányzati hatáskörbe is. Ez is stimmel, de az már nem, hogy ha van egy halálos, vagy súlyos karambol, oda ne menjen rendőr. Ha más megy oda, akkor azt kell megfizetni, vagyis” egyre megy.”
Azzal meg,hogy csendőrséget kell felállítani én például, nem tudok azonosulni. Először is melyiket? Ha azt, amelyik 1945-ig volt, hát abból nem kérek. Gondolom, hogy az országban minden jóérzésű polgár ezzel így van. Ha nem, hát az nagyon nagy baj lenne. Jöhetnének a „jogvédők, mert a csendőrrel nem lehetett „csak úgy anyázni, könnyen repült a gumibot. Meg aztán, oda is létszám kell, akkor meg ott van a rendőrség. Őket a becsületes polgároknak védeni kell, mert az tarthatatlan, hogy egy intézkedő rendőr, az őt gyalázó, és szidó egyénnek, ha megfricskázza az orrát, hát nézheti magát utána.
Végezetül nem hiszem, hogy a hatóság, beleértve a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot, származásra nézve elnéző lenne a bűn elkövetőivel. Ezt ők valószínű „csípőből” vissza is utasítanák, ha ez nekik valaki közvetlenül állítaná. Most tehát,amikor mindenki „majdnem egyet fúj”, az a kérdés,hogy kinek higgyünk leginkább? Ezt pedig szíve joga mindenkinek, hogy eldöntse magában. Gondoljon arra, hogy azzal saját jövőjét is, így-vagy úgy ő is alakítja, amikor szavazni megy.
Dombóvári István, olv. szerk.