Muri Enikőt köszöntötték Nyíregyházán
Fenséges nyitánnyal kezdődött a koncert a Bujtosi Szabadidő Csarnokban 2011. December 30-án, amelyről a 2011-es X-Faktor nyertese, Kocsis Tibor gondoskodott egy Queen dal formájában. A közönség tapsviharral hálálta meg „Tibó” előadását. A királyi fogadtatás fokozódott, amikor a hazai pályán éneklő Muri Enikő lépett színpadra, aki egy Lady Gaga dallal beindította a bulit.
A káprázatos hangú Tarány Tamás már felfűtött hangulatba érkezett, de Ákos „Most kezdődik el” című dalával fokozta ezt. Tomi, – és még sokan mások – többször is színpadra lépett a koncert során.
Lil C pedig megmutatta tánctudását a színpadon, és Usher mellett többek között egy Micheal Jackson dallal is tisztelgett a nyíregyháziaknak. A közönség tapssal jutalmazta Lil C-t, Lil C pedig dicsérettel a közönséget lelkesedésükért.
Baricz Gergő bebizonyította, hogy ő egy fiatal Elvis Presley is tud lenni a színpadon, akárcsak egy szerelmes énekes, hiszen duettjük végén elcsattant egy csók közte és Kovács Vera között. Kovács Vera fellépései során vidámságot vitt a Csarnokba.
A Rocktenors színpadra lépésük percében szétszedte a BuSzaCsát. A közönség tombolt, amikor lementek a színpadról, s néhány autogramot is kiosztottak egy dal közepette.
Ehhez hasonlóan tett az Apollo 23 legénysége is, akik többször is elhagyták a színpadot, interakciót teremtve a közönséggel. Ők a műsorban is elhangzott Blue, Take That és Rihanna dalokkal lepték meg a rajongókat.
Az összes jelenlévő döntős énekes és énekesnő, a Nemadomfel együttessel is énekelt egy szívet melengetetőt, azt üzenve, hogy soha nem szabad feladni, bármilyen szituációba is kerüljön az ember. Majd a finalisták vették át a főszerepet, hiszen az utolsó néhány dalt az év énekesnője, Muri Enikő és a győztes Kocsis Tibor énekelte.
Az est zárásaként minden döntős együtt énekelte a Magna Cum Laude „vidéki sanzon” című dalát, így búcsúzva Nyíregyházától.
- Tóth Margit, Újfehértó -