Ombudsman: Jogszerűtlen a rendészeti szakközépiskola felvételi eljárása

Jogszerűtlenül utasította el a rendészeti szakközépiskola két jelentkező felvételi kérelmét – derül ki az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megállapításából.

Szabó Máté szerint a rendőrség eljárása súlyosan sértette az emberi méltósághoz, valamint a művelődéshez való jogot. Az egyik felvételizőt apja korábbi elítélése, míg a másikat egy ügyészi megrovás miatt nem vették fel az iskolába.

Az ombudsman megállapította, hogy a rendészeti szakközépiskolába jelentkezőkre nem alkalmazható a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény biztonsági ellenőrzésről szóló előírása. A törvény hatálya a hivatásos szolgálatra jelentkezőkre terjed ki, a rendészeti szakközépiskolába felvételizőkre viszont a közoktatási törvény és a Belügyminisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium 2005-ös közös rendelete vonatkozik. Abban pedig az áll, hogy a felvételi eljárás során a szakközépiskola igazgatójának azt kell vizsgálnia, megfelel-e a jelentkező a közoktatási törvényben foglalt speciális feltételeknek. Az állampolgári jogok biztosa felhívta a figyelmet arra is, hogy az ügyészi megrovás egyáltalán nem eredményez büntetett előéletet.


Személyiségi jogokat sértő feltételezés

A másik jelentkező esetében nem derült ki, hogy az édesapa még büntetett vagy már büntetlen előéletűnek tekintendő-e. Az édesapa esetleges bűnözői jelenére való utalás pedig a személyiségi jogokat sértő feltételezés. Mindezek alapján az ombudsman kezdeményezte az országos rendőrfőkapitánynál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a jogsértő gyakorlat megszüntetésére, a felvételi eljárásban pedig ügyeljenek a büntetések és az intézkedések, továbbá a büntetett és a büntetlen előélet közötti alapvető különbségekre.

– Független Hírügynökség –








hirdetés