2012.08.3 19:37; Frissítve: 2012.08.3 19:37


Ön az albérletet vagy a kollégiumot választaná?

Sebők László a kolit választaná, azért, mert az szerinte olcsóbb. – Kevesebbe kerül, mint egy albérlet, viszont hátránya, hogy nem mindig lehet egyedül az ember akkor, amikor akar. De mindezt összevetve én inkább a kolit választom – tette hozzá.

alt hiba beküldése

Horváth Roland most kezdi a középiskolát. – A suli után szeretnék rendőr lenni, és Miskolcon továbbtanulni. Ott pedig albérletbe költözni. Azért jobb számomra mint a koli, mert ott egyedül lehet az ember, míg a kollégiumban ez nehézkes – válaszolta a nyíregyházi fiatalember.

Bognár Boglárka megtapasztalta már milyen albérletben lakni. – Itt a megyeszékhelyen a párommal költöztünk bérelt lakásba. Ha akkor egyedül lettem volna, biztos, hogy a kolit választom.

Makai Ramóna nem szeret másokkal közösködni, így inkább egy albérletbe költözne. – Nem szeretem, ha megzavarják az intim szférám – válaszolta a tizenhat éves érpataki lány.

Csengeri Csaba még általános iskolás korában tapasztalta meg, hogy milyen kolisnak lenni. – A nyírszőlősi általános iskolában tanultam, ott voltam kollégista. Nagyon szerettem, sok barátra leltem ott.

Molnár Andrea most érettségizett, felvételt is nyert a Debreceni Egyetem bölcsészkarára. – Már láttam is a campust, ahol lakni fogok. Igényes, de egyben pénztárca kímélő is.

Sebők László: A kollégiumot, mert az olcsóbb.

Horváth Roland: Miskolcon szeretnék majd albérletben lakni.

Bognár Boglárka: A párommal közösen vettünk ki egy albérletet.

Makai Ramóna: Albérletet, mert nem szeretek közösködni.

Csengeri Csaba: Sok barátot szereztem a koliban.

Molnár Andrea: Már láttam is a campust, ahol lakni fogok.

KM-TG

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2