Önként és dalolva – 30 éve

A Pro Musica Leánykar
A Pro Musica Leánykar - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Az egyszeri alkalomra „összeverbuvált” kórus tagjai úgy döntöttek: nem hagyják abba az éneklést.

A sztori akár még egy hollywoodi film forgatókönyvének is az alapja lehetne: csak egy versenyre álltak volna össze 1986 nyarán a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórusból „kiöregedett” középiskolás leányok, de a Debreceni Nemzetközi Kórusverseny megnyerése után úgy döntöttek: ők bizony együtt maradnak, s énekelnek tovább.

Így is történt. S bár közben a kórus tagjai cserélődtek, a Pro Musica Leánykar neve azóta is ott tündököl a nagyvilág legjobb énekkarainak sorában.

Visszajöttek a régi tagok

A megalakulásának harmincadik évfordulóját szombat este ünnepli jubileumi koncerttel a Pro Musica Leánykar. Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagyot, az együttes megalapítóját kérdeztük a készületekről.

– Az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben kötelező jelleggel már folyamatosan vissza kellett emlékeznem. Bár még közel van a Cantemus Gyermekkórus 40 éves évfordulója, de nem tudtuk megkerülni ezt az újabb évfordulót, hiszen a Pro Musica olyan büszke magára, hogy külön számon tartja az 5, 10, 15, 20, 25 éves évfordulót, s mivel az ünneplés mindig megtörtént, így a harmincat sem tudtuk kihagyni – válaszolta a kórus vezetője. – A próbák is elkezdődtek pár hete. Nagy az érdeklődés, több mint százan jelezték már, hogy akarnak jönni énekelni. Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma is képviselteti magát ezen az éjszakai koncerten. Most persze elég nagy bajban vagyunk, hogy milyen pódiumokat építsünk a templomban annak érdekében, hogy mindenki jól látható legyen, mindenki jól lásson és jól halljon. De mindettől nagyobb az örömünk, hogy eljöttek a régiek, és most is mosolyognak.

Kibővült a repertoár

Mennyiben volt más a Pro Musica Leánykar, mint a Cantemus Gyermekkar? Mennyire kívánt más munkát a karvezetőtől?

– Úgy fogalmaznék, hogy inkább egy új lehetőség volt, mert gyorsabban és könnyebben lehetett az idősebb lányokkal nehezebb és igényes műveket megtanulni, elénekelni. Most már nemcsak a Bartók-gyermekkarokat, hanem a Bartók-nőikarokat is énekelhettük. Kodály nehezebb műveihez is nyugodtan nyúlhattunk, s így a repertoár tulajdonképpen alaposan kibővült.

KM-MML


Félve ejtik ki a neveket

Számos sikert elért a leánykar a 30 év alatt. Vajon a kórus vezetője melyikre a legbüszkébb? – A rangját tekintve a BBC 2003-as Ezüst Rózsa Kelyhét emelném ki. Nemcsak a világ rádióállomásainak hangszalagos versenyét nyertük meg Londonban, hanem az összes énekkar közül is a legjobb lett az énekkar, hiszen megkaptuk a Nagydíjat is. Ha azt nézem, milyen sok énekkar közül nyert a Pro Musica, akkor lehet, hogy ez a legnagyobb díj, hiszen a rádióállomások az országuk legjobb kórusából válogatták ki az általuk delegált énekkart. Elképesztő sikert arattunk 2002-ben a dél-koreai kórusolimpián, Busanban, amit azóta is emlegetnek, ha Távol-Keletre megyünk. A sok kínai kórus közül csupán egy tudott megelőzni bennünket egy kategóriában, a többiek mind mögöttünk végeztek, s ezért ott félve ejtik ki a Pro Musica és a Cantemus nevét – mondta Szabó Dénes.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés