2012.02.22 17:41; Frissítve: 2012.02.22 17:41


Önkéntes tartalékosként segítik a honvédséget

Önkéntes katonák Önkéntes katonák
írta M. Magyar László - Nyíregyháza – Az utóbbi időszakban nagy hangsúlyt kapott hazánkban a a honvédség tartalékos rendszerének kialakítása. Ennek megfelelően az év elején az alkalmassági vizsgálatokkal megkezdődött a rendszer kiépítésének újabb szakasza, ami a műveleti tartalékos állomány feltöltését szolgálja.

A felmérésen megfelelő személyek közül megyénkből az első ütemben szerdán három fő önkéntes műveleti tartalékos kötött szerződést a Magyar Honvédséggel.

– Az önkéntes tartalékos rendszer egyfajta kapcsot jelent a magyar társadalom és a honvédség között. Az elmúlt év elejétől mintegy 2000 fő védelmi tartalékost vettünk fel, akik ma már a fontosabb objektumok és laktanyák őrzését látják el, s ezt követheti további 5000 fő önkéntes műveleti tartalékos felvétele, akik közül megyénkből hárman ma kötöttek szerződést – mondta el Nagy Zoltán mérnök alezredes lapunk érdeklődésére.

Biri Imre mérnök tartalékos alezredes számára nem ismeretlen a honvédség, hiszen több évtizedig dolgozott a megyei hadkiegészítő parancsnokságon.

– Mikor meghallottam, hogy önkéntes tartalékosként vissza lehet jönni, örültem neki, hiszen az a harminc év nem múlt el nyomtalanul, hiszen az az egész életem volt. Továbbra is szeretnék olyan felelősségteljes munkát végezni, mint aktív katonatisztként a honvédségnél, s szeretném a hazát ezáltal is szolgálni.

- M. Magyar László -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Tíz új taggal bővült a kisszekeresi egyházközösség
Kisszekeres - A Csűri Lajos (időközben nyugdíjazott) lelkipásztorral elkezdett, Kónya József zsarolyáni [...] tovább »
Vedd fel a kesztyűt újra!
Nyíregyháza - A tiszta Magyarországért a TeSzedd! hulladékszedési nap keretében több százan dolgoztak azért, [...] tovább »
Ráfutásos ütközésből sérülés és anyagi kár a Kertvárosban
Nyíregyháza - Egy személyt vitt kórházba a mentő könnyű sérülés miatt szombat délelőtt Nyíregyházán, [...] tovább »
Hétvégi programok Szabolcs-Szatmár-Beregben
Itt megnézheti, milyen programok várják a megyében a hétvégén! tovább »
Rendhagyó iskolai évzáró a templomban
Nyíregyháza - Felújítják a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskolát, emiatt már június 2-án délelőtt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés