Önkéntesek olvasták fel a meséket

A fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták a felolvasást
A fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták a felolvasást - © Fotó: magánarchívum
Sényő – A gyermekek mellett a felnőttek is elmélyedtek a szavak gyönyörűségében.

Csillogó szemekkel és nagy érdeklődéssel hallgatták az óvodások és az alsó tagozatos diákok az elmúlt héten pénteken a helyi könyvtárban azokat a meséket, vidám verseket, tanulságos történeteket, amelyeket a Sényői Kölcsey Ferenc ÁMK Óvodájának, Közösségi Házának és Könyvtárának dolgozói, az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézményének pedagógusai, a Szociális Ellátások Intézményének munkatársai olvastak fel, valamint részt vett a felolvasásban az egyik legidősebb ellátott is.

A történelmi egyházak képviselői szintén olvastak fel meséket, de a gyermekek hallgathatták a magyar nyelvet még kissé „törő”, Ukrajnából Magyarországra költözött anyukát is a szülők, a nagymamák, a nyugdíjas pedagógusok és a gyermekek iránt elhivatott közösségi emberek mellett.

Az eseménynek az volt az apropója, hogy a múlt héten rendezték meg „Hangosolvasás hete” programot, s ehhez kapcsolódott a „Ha hallod, látod is!” elnevezésű sényői rendezvény.

Lelkesedés és jókedv

– Több „turnusban” összesen 26 felnőtt és 67 gyermek mélyedhetett el a szavak gyönyörűségében, és a végén már nem is lehetett igazán tudni, hogy a fiataloknak vagy a felnőtteknek szerzett-e nagyobb örömet egy-egy mese vagy vers. A rendezvény közepén a gyermekhallgatósághoz ­csatlakoztak a helyi idősek klubjának tagjai is, akik ugyanolyan érdeklődéssel és izgalommal hallgatták végig a 33 történetet, mint a legkisebbek. Elsőre hosszúnak tűnhetett ez a két óra, de annyi kíváncsiság, lelkesedés és jókedv fért bele, hogy észre sem lehetett venni az idő múlását. A program zárásakor az utolsóként távozó felnőttek elmondták, hogy a jövőre újra megrendezendő programon is nagyon szívesen és örömmel vennének részt – tájékoztatta lapunkat Horeczkyné Szabó Csilla Anita könyvtáros.

Színészek is voltak a mesemondók között

A Hangosolvasás hete programsorozatban a sényői könyvtár mellett egyébként megyénk számos könyvtára is részt vett június 8-án.

A központi rendezvénynek Apagy adott otthont, ahol Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház művésze volt a vendég. A megye hatvannégy településének óvodájába, iskolai és nyilvános könyvtárába látogattak el felolvasók, akik között ott voltak a Móricz Zsigmond Színház mű­vészei (Tóth Károly, Munkácsi Anita, Dézsi Darinka, Fridrik Noémi), írók (Hajdú Zsanett, Nagy Szabina, Simon ­Szilvia), de olvastak fel mesét még könyvtárosok, peda­gógusok, szülők, ön­kormányzati képviselők, hitoktatók, lelkészek, olvasókörök és nyugdíjas klubok tagjai.

KM

Címkék: , , ,







hirdetés