2012.05.5 17:23; Frissítve: 2012.05.5 17:23


Online boltokat zárattak be korrupció miatt Kínában

    Peking, 2012. május 5., szombat (MTI) – Kilenc online kiskereskedő üzletét záratták be vesztegetés miatt Kína legnagyobb internetes kereskedelmi portálján, a Taobao.com-on – adta hírül a tulajdonos közleménye nyomán a kínai média szombaton.

alt hiba beküldése

    Az Alibaba Group vizsgálata szerint bebizonyosodott, hogy az eladók lefizették a Taobao alkalmazottait, s ezáltal jogosulatlan előnyökhöz jutottak. Az érintettek közül eddig egy tulajdonost őrizetbe vettek, négyüket – az eljárás idejére – óvadék ellenében szabadon engedték.
    A boltosok és a Taobao munkatársai közötti együttműködés lényege az volt, hogy az előbbiek kérésére az utóbbiak eltávolították a szóban forgó vállalkozások szolgáltatására, áruira vonatkozó negatív internetes bejegyzéseket, kritikákat, illetve mesterségesen megnövelték azok hitelosztályzatát, vagyis erősítették pozitív minősítésüket.
    Az Alibaba nyílt levelében arra figyelmeztet, hogy a visszaéléseket elkövető szabálysértőkkel szemben a jövőben is el fognak járni, és őket – szükség esetén – átadják a rendőrségnek.
    Az Alibabának ez volt az első nyilvános fellépése online kiskereskedéseket üzemeltető vállalkozókkal szemben. A cég 2010-ben hozott létre egy olyan szervezeti egységet, amely a vásárlói panaszokat, az alkalmazottakra vonatkozó bejelentéseket hivatott kivizsgálni. Ugyanakkor korrupciógyanús ügyek miatt az elmúlt két évben a cég vezetésének több tagja volt kénytelen megválni pozíciójától.
    A mintegy 500 millió felhasználóval rendelkező Taobaót 2003-ban alapították, éves bevétele tavaly elérte a 600 milliárd jüant, vagyis meghaladta a 95 milliárd dollárt. Ők bonyolítják a kínai online vásárlások 80 százalékát, napi 8 millió expressz csomagot kézbesítenek.
    A csalások az online közösség széles körében keltettek visszhangot, mikroblogok tömege nyilvánította ki felháborodását a vásárlók megtévesztése, a korrupció miatt. Azt is kiderítették, hogy a cég egyes munkatársai a Taobao weboldalán a hirdetésekkel is manipuláltak, valamint saját boltot üzemeltettek. A korrupciós “hálózatnak” technikusok és projekttervezők is dolgoztak.

ktp \ kdl

MTI 

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: , ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Adrienn, a nap szépe

Adrienn nagykállói diáklány, angol-informatika szakon tanul. Pezsdítő, barátságos és élénk személyiség, aki szereti ha pörög az élet!
tovább »


Login2