Optimistán várják az almaszezont

Bölcskei György szerint nehéz embert találni az almaszedésre
Bölcskei György szerint nehéz embert találni az almaszedésre - © Illusztráció: ÉKN-archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A magyarok piaci helyzetét erősítheti, hogy a lengyel alma nem fogja elárasztani Európát és lenyomni az árakat.

– A természeti károk miatt sok gazda a növényvédelmen spórolt, ez pedig kedvezett a kórokozók szaporodásának, így vannak varasodással erősebben fertőzött kertek, melyekből csak ipari alma szüretelhető.

A termésbecslések alapján mintegy 286–288 ezer tonna alma teremhet a megyében. Az előzetes tájékozódás és a már megindult korai fajták értékesítési árai alapján az ipari alma 33–35 forint/kilogrammos, az étkezési pedig 100–120 forint/kilogrammos induló felvásárlási árral tervezhető. A szezon előrehaladtával ezek természetesen jelentősen módosulhatnak – fogalmazott lapunknak Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.

Tavaly „elvitte” a fagy

Bölcskei György bizakodóan várja az idei almaszezont. Tavaly szinte az összes fáját „elvitte” a fagy, úgyhogy az már most nyugodtan kijelenthető: az előző évhez képest jóval bőségesebb lesz a termés. – Mivel tavaly gyakorlatilag minden almafám elfagyott, így gyümölcs híján volt idő arra, hogy megerősödjenek, aminek köszönhetően az idei fagy nem tett kárt a rügyekben – mondta lapunknak a nagykállói gazdálkodó, aki hisz abban, hogy biztonsággal, jó minőséget csak jéghálós védekezéssel lehet termeszteni.

– Én szinte minden fajtával foglalkozom az Idaredtől a Jonagoldig. Bízom abban, hogy a termésátlag nagyjából 35 és 55 tonna/hektár között realizálódhat majd – ütött meg optimista hangot Bölcskei György, aki úgy véli, az értékesítéssel sem lesz gondja, ugyanis Európában úgy tűnik, a megszokottnál ala­csonyabbnak ígérkezik a hozam.
Lengyelországban sem túl rózsás a helyzet, így akinek idehaza lesz almája, az el is fogja tudni adni. Azt, hogy milyen felvásárlási áron, a nagykállói gazdálkodó szerint most még korai lenne megsaccolni.

– A jövő héten már kezdjük a szezont a Gála fajtával, szeptember 5-e környékén pedig szüretelni szeretnénk a Goldent – tekintett előre Bölcskei György, majd hozzátette: várhatóan hazai kiskereskedőknek és nagyáruházaknak fogja eladni az almáját, de Romániába is exportál majd. A gazda úgy véli, az ipari minőségű almájával sem fog „befürdeni” az idén.

– Az egyetlen dolog, amitől tartok, az a munkaerőkérdés. Nem tudom, hogy lesz-e, aki leszedi az almát a fáról. Erre valamelyest gyógyír lehet a gépesítés, de nem oldja meg teljes mértékben a problémát – fogalmazott a gazda.

KM-TG

Nagyrészt hazai piacra

– Minőségét tekintve az országban várható almatermés egyharmada lesz étkezési, kétharmada pedig ipari léalma-alapanyag – ezt Domján Erika, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezetője nyilatkozta a napokban. Szerinte az idei átlagos almatermés lesz, 550–600 ezer tonna gyümölcs várható, a minőséget rontották az áprilisi fagyok. Domján Erika szerint korszerű almaültetvényekre lenne szükség Magyarországon, ugyanis azoknál megoldott az öntözés, a jégvédelem és korszerű fajtákat is termelnek. A magyar gazdák révén termesztett alma nagy része a magyar piacra kerül, hazánk nem tekinthető jelentős exportőrnek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés