Orbán a Kossuth térre hív

Orbán Viktor is nagygyűlést hirdetett április 2-ára. A Fidesz elnöke a Kossuth
térre hívta híveit, úgy fogalmazott: aki félelem nélküli Magyarországot akar,
az legyen ott és demonstráljon a béke, az egyetértés és a szolidaritás mellett.

A politikus, akit vasárnap a Fidesz XIX. kongresszusán miniszterelnök-jelöltnek
választottak, azt mondta: a jelenleg hatalmon lévők idegesek, fenyegetőznek
és rá akarnak ijeszteni azokra, akik kormányváltást akarnak. Orbán szerint nem
volt még olyan sikertelen, tehetetlen vezetése Magyarországnak, amely úgy lenézte
és megvetette volna saját népét, mint a Gyurcsány-kormány.

Értékelése alapján Gyurcsány Ferenc mindenkit megsértett, megbántott és most
mégis ő akar sértett embert játszani. "Ezt nem hagyjuk" – szögezte
le Orbán Viktor.

Gyurcsány Ferenc szombaton egy miskolci fórumon hirdetett nagygyűlést április
másodikára. Ő azokat hívta a fővárosi Andrássy útra, akik a " köztársaságért
aggódnak. "








hirdetés