2012.02.8 11:12; Frissítve: 2012.02.8 19:24


Őrizetbe vették a vezérigazgatót

dr. Kiss Zoltán Tamás dr. Kiss Zoltán Tamás
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Fedor Rita főhadnagy megerősítette azt az értesülésünket, hogy a főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya őrizetbe vette dr. Kiss Zoltán Tamást, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatóját.

A vezérigazgató őrizetbe vétele kapcsán megkerestük a  Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) is. Az intézet vette át a megyei önkormányzattól ez év január elsejével a holdingot, így ők jogosultak mint fenntartó nyilatkozni.

A GYEMSZI illetékesétől annyit tudtunk meg, hogy a történtek minden részletének megismerését követően, később adnak tájékoztatást a ügyről és arról, hogy mindez hogyan érintheti a holding további működését.

– A rendőrség hivatalosan még nem értesítette az ügyészséget arról, hogy a Gazdaságvédelmi Osztály nyomozása során kit hallgattak ki gyanúsítottként, illetve arról sem, hogy őrizetbe vették a megyei egészségügyi holding vezérigazgatóját – mondta el érdeklődésünkre dr. Szilágyi László. A megyei főügyészség szóvivője hozzátette: az iratok megérkezését követően, de az őrizetbe vételtől számított 72 órán belül kell az előzetes letartóztatás vagy más kényszerintézkedés kérdésében döntenie az ügyészségnek.

Feljelentések: pró és kontra

Nyíregyháza – A négy tagkórházat működtető megyei egészségügyi holding mindig a figyelem középpontjában állt. A 2009-es megalakulása óta a cégmenedzsmentje tett feljelentést gazdasági bűncselekmény elkövetésének gyanújával, s ugyanezért a holding ellen is érkezett feljelentés. Tovább >>>

- KM -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK SZON Sziréna
A rendőr, szolgálaton kívül is rendőr
Tiszalök - Szerdán este a Tiszavasvári Rendőrkapitányság egy nyomozó tisztje szolgálati feladatainak [...] tovább »
Magyar cigarettacsempészt fogtak az ukrán-magyar határon
Négyezer doboz cigarettát próbált Ukrajnából Magyarországba csempészni egy magyar [...] tovább »
Színtévesztés, hiba vagy piroshullám?
Nyíregyháza - Olvasónk telefonon jelezte, hogy minden reggel ugyanazon az úton közlekedik Nyíregyháza [...] tovább »
Tűzoltók a sóstói medencében
Azt már megszoktuk, hogy a Katasztrófavédelem tűzoltói tüzet oltanak, és az sem ritka, hogy balesetnél [...] tovább »
Eltűnt gyermekek napja
A tanév végén, a nyár közeledtével a gyerekek nagyobb százalékban hagyják el rövidebb-hosszabb időre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés