Őrizetbe vettek egy besenyődi lakost

Illusztráció
Illusztráció
Besenyőd – Zsarolás és személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak a baktalórántházi rendőrök egy besenyődi férfit.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi Rendőrőrse zsarolás és személyi szabadság megsértése bűntett gyanújával vette őrizetbe 2017. május 19-én T. János 48 éves besenyődi lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015 nyarán kölcsönt adott egy 21 éves besenyődi nőnek, amit később többszörösen követelt vissza.

Legutóbbi találkozásuk alkalmával a férfi behívta a sértettet a lakásába, amit belülről kulccsal bezárt, majd azzal fenyegette meg a nőt, csak akkor engedi elmenni, ha korábbi tartozása fejében otthagyja a személyes iratait, valamint a mobiltelefonját. Miután a nő teljesítette a kérését, T. János közölte, hogy az átadott tárgyakat csak akkor adja vissza neki, ha kifizeti az általa követelt pénzösszeget, vagy odaviszi a bankkártyáját.

A baktalórántházi rendőrök a történtekről való tudomásszerzést követően a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit azonnal elfogták, a rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozóhatóság a további eljárást T. János őrizetbe vétele mellett folytatja.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés