Őröljünk velük egy malomban!

Túristvándi
Túristvándi - © Fotó: Racskó Tibor
Túristvándi – Túristvándi is versenyben a legszebb fekvésű települések között.

Újabb országos méretű szavazást hirdetett az Origo portál. Nemrég a legszebb hangzású települések versengésében dobogós pozícióban zárt Szamosangyalos (a győztes Istenmezeje és a hevesiektől alig lemaradó Lánycsók előtt), ezúttal pedig Túristvándi szeretne minél előkelőbb helyen végezni a legszebb fekvésű települések között.

– Túristvándit választották a megye legszebb fekvésű településének. Elsősorban az őseinknek vagyunk hálásak azért, hogy itt, ezen a gyönyörű és igazán kultikus helyen telepedtek le – fogalmazott Lakatos Tibor, a község polgármestere, aki szerint nagyszerű érzés volt értesülni a hírről. – Igen gyakran mondják a hozzánk érkezők: milyen gyönyörű ez a hely! Mégis felemelő volt szembesülni azzal, hogy milyen nagy százalékban választottak bennünket a szavazók. Mindez a jövőben arra ösztönöz bennünket: a közfoglalkoztatás keretében még inkább törekedjünk arra, hogy virágosak és megfelelően karbantartottak legyenek a közterületek. A település fekvéséből adódóan az átlagostól nagyobb területről beszélhetünk. Azért pedig Túristvándi minden lakosának köszönetet szeretnék mondani, hogy a folyamatos virágosítással, a tisztasággal igyekeznek az idelátogatókban az érzést kelteni: hazajöttek.
A területet úgy ismeri, mint a tenyerét Balogh Géza újságíró, forgatókönyvíró.

– Holtág sok helyen van az országban, de ami Túristvándiban, az csoda. A legenda szerint 77 kanyar övezi, ami persze túlzás, mégis sokakban ez maradt meg. No meg a vízimalom! Nekem és az ott élőknek rengeteget jelent a Rókás-legelő a tölgyeivel és a vadkörtefáival. Remek horgász- és halászhely is a Túr. Én már csak tudom – mosolygott „baloghgézásan” a bajusza alatt.

Aki szeretne Túristvándira voksolni, irány az Origo! Ez az egész alfája, omegája…

Ladányi Tóth Lajos


„Én is a rabja lettem”

A Túr mentén megbúvó panzió és a csodálatos környezetben lévõ kemping nagyszerű lehetőséget nyújt a pihenésre. A folyó több kilométeres szakasza félkaréjban kacskaringózva keretezi Túristvándit.
– Amikor anno a férjem meglátta ezt a gyönyörű helyet, azóta én is a rabja lettem. Huszonegy éve kötődök ehhez a semmihez sem hasonlítható miliőhöz. Szerintem varázslatos a fekvése – jegyezte meg Erdélyi Jánosné Marika, a Vízimalom Kemping és Panzió tulajdonosa.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés