Helyi közélet

2010.08.17. 20:02

Orvosok ütemezett szabadságon

<p>A betegek sok esetben a nyári hónapokra, saját szabadságuk idejére időzítik a műtétjüket.</p>

– A beteg nyáron is beteg, a betegség nem tervezhető – mondja alapigazságként dr. Tóth Lajos Barna, a megyei egészségügyi holding szakmai igazgatója. – A négy tagkórházat magába foglaló holdingban több mint félezer orvos nyári szabadságolásának ütemezését úgy megoldani, hogy a betegellátás zavartalan, a gyógyítók terhelése is elviselhető legyen, – hosszú évek tapasztalata alapján – nem egyszerű feladat. Ilyenkor egyes felmérések szerint a törvényes munkaidőnél 30 százalékkal is többet ügyelhetnek az orvosok. – Arra törekszünk, hogy mindenkinek jusson a nyárból, azt azonban látni kell, hogy ez fokozott igénybevételt jelent azoknak, aki már visszajöttek, vagy éppen a szabadságra készülnek – fogalmaz a szakmai igazgató. Elvárás, hogy a gyógyítás gördülékeny és zökkenőmentes legyen, a betegek ne érzékeljék, hogy kevesebb orvos van egy-egy osztályon.

– A teljesítmény jelentésekből kiderült, a nyári hónapokban nem csökkent az esetszám, nem figyelhető meg a kórházainkban a hullámzás. Sőt, sok esetben a betegek a nyári hónapokra, saját szabadságuk idejére ütemezik a műtétjüket. Inkább a szabadságukat áldozzák erre, mint hogy táppénzre menjenek – mondja Tóth Lajos Barna, s elismeri: az ápolási szakmában nem tudják olyan százalékban kiadni a szabadságokat, mint ahogy a dolgozók szeretnék. Szerencsére sikerül megtalálni a munkaadó és munkavállaló számára is elfogadható megoldást.

Műtétek ütemezve

Az évi több mint 100 ezer járó- és fekvőbetegtet ellátó, 6500 műtétet végző Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályon bejáratott rendszer szerint, a sürgősségi ellátáshoz igazítva oldják meg a 26 szakorvos szabadságolását. – A műtétek 2/3-át nem tudjuk tervezni, azonban az ütemezhető operációkat a nyári időszakban minimalizáljuk és a beteg állapotának figyelembe vételével előjegyzés alapján végezzük – mondja dr. Pap Károly, a Jósa András Oktatókórház osztályvezető főorvosa. Nyáron átlagosan napi 18 műtétet végeznek és tíz gyermek születik az osztályon. – A sürgősségi ambulancia napi 24 órában működik, az előjegyzési idő átlagosan 3 hét, az onkológiai betegek ellátásban viszont nem lehet és nincs csúszás – magyarázza a főorvos. A járóbeteg rendelőkben a szűréseket, és a szűrési programokat későbbre halasztják. A nyári szabadságból mindenkinek jut, szeptemberre pedig ismét teljes a létszám az osztályon.

Gyakorlatról visszarendelve

– Az osztálynak száz százalékon kell működnie. Itt semmi sem tervezhető előre, ezért mindennap a legnagyobb betegforgalomhoz igazítjuk az orvosaink számát – ezt már a 13 főállású orvossal dolgozó Sürgősségi Betegellátó Centrum osztályvezető főorvosa mondja. Tavaly az osztályon több mint 37 ezer beteget láttak el, miközben az országos átlag 18 ezer. Dr. Domokos Gabriella megjegyzi, a napi több mint száz beteg ellátása mellett figyelni kell arra, hogy a kollégái ne égjenek ki, ehhez pedig pihenésre van szükségük. – Abból van plusz kapacitásunk, hogy az ország különböző pontjain gyakorlaton lévőket nyárra visszarendeljük, így folyamatosan, egymást váltva, két-két orvosunk tíz-tíz napig lehet szabadságon. – Mindenki tudomásul veszi, hogy a nyári időszak emiatt nehezebb, de a betegeink ebből semmit sem vehetnek észre.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában