2012.02.8 16:28; Frissítve: 2012.02.8 16:28


Országértékelés – MSZP: Orbán nem állt elő gazdaságpolitikai programmal

Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) – Józsa István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azért bírálta a miniszterelnököt, mert évértékelő beszédében nem állt elő gazdaságpolitikai programmal, ellenben kitartott az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett.

 

Az MSZP-s politikus azt mondta: az adójóváírás megszüntetése miatt nagyjából hárommillió ember járt rosszul, a kormányfő azonban továbbra sem tágít az igazságtalan adórendszertől és annak vélt előnyeit sulykolja.

Kritizálta Orbán Viktor évértékelő beszédét azért is, mert szerinte nem javította az ország nemzetközi megítélését. Cinikusnak és pökhendinek nevezte a kormányfő hasonlatát, amely az alkohol és Európa között vont párhuzamot, mondván, hogy mindkettő nagy dolgokra inspirál, de megakadályozza elérésüket.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor sikernek nevezte az államadósság csökkentését, Józsa István kijelentette: az államadósság nem csökkent, sőt 2011 őszére magasabb szintet ért el, mint ahol 2009 vagy 2010 végén állt.

Józsa István azt is mondta, hogy a kormány nem tudott kiszámítható gazdasági és jogi környezetet teremteni. Véleménye szerint ez is az oka annak, hogy a Nokia szerdán 2300 ember elbocsátását jelentette be komáromi üzeméből, amit a szocialista képviselő – meg nem erősített hírekre hivatkozva – az adóhatóság vizsgálataival is összefüggésbe hozott.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés