Országjáró kampánykörúton az Együtt

Nyíregyháza – A párt politikusai azt szeretnék, hogy minden választókerületben legyen ellenzéki politikus.

A cselekvő ellenzék címmel hathetes országjáró kampánykörútba kezdett az Együtt, amelynek Nyíregyházi állomásán Szigetvári Viktor választmányi elnök tartott sajtótájékoztatót csütörtökön. Összesen 200 helyre látogatnak el, s a választmány elnöke bemutatta azt az új kiadványukat is, amelyben a politikusaikat népszerűsítik. – A választási felkészülésünk legfontosabb állomásaként június 3-án megnevezzük a 106 egyéni országgyűlési képviselőnket – jelentette be a Tiszaújvárosból érkező és innen Debrecenbe induló politikus, aki helyi politikustársa, Lövei Csaba érdemeit is méltatta. Dicsérte a nyíregyházi önkormányzati képviselő – tényfeltáró, ellenzéki alternatívát állító – munkáját, nem mulasztva el megjegyezni, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen sajnos nem minden ellenzéki párt viselkedik ugyanilyen – igazi – ellenzékiként a Fidesszel szemben. Lövei Csaba mindehhez hozzátette: a sóstói korrupció-gyanús ügyek feljelentőjeként, a NyírVV-ügy ébren tartójaként, s a buszbeszerzés körüli problémák megszellőztetőjeként a város gyanús ügyeit a jövőben is bátran a nyilvánosság elé fogja vinni.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés