Országos Mentőszolgálat: jövő év végére 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók bére

Akt.:
Országos Mentőszolgálat: jövő év végére 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók bére
© Illusztráció: ÉM-archív
Budapest – A jövő év végére 2016. elejéhez képest legalább 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók fizetése – mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója vasárnap az MTI-nek.

Csató Gábor annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének vezetője a napokban azt állította: tömegesen lépnek ki a dolgozók a mentőktől, mert arról értesültek, hogy jövőre csak egyszeri, 10 százalékos béremelést kapnak a várt, több mint 60 százalékos helyett.

A főigazgató szerint az érdekképviseleti vezető nyilatkozata “nemcsak a mentődolgozók, hanem a lakosság félrevezetésére is” alkalmas.

Csató Gábor hangsúlyozta, hogy a mentőszolgálat vezetése sem elégedett a mentődolgozók bérével és a kormány is elkötelezett a folytatódó béremelés mellett. Az Országos Mentőszolgálat “folyamatosan és eredményesen érvel” a tárcánál és azon keresztül a kormánynál azért, hogy a mentődolgozók méltóbb jövedelemhez juttassanak – tette hozzá.

A tömeges felmondás híre is valótlan – mondta a főigazgató, aki hangsúlyozta, az adatok szerint “az elmúlt hetekben, hónapokban nem nőtt a szervezetet elhagyó dolgozók száma”, és a kilépők száma az átlagnál is alacsonyabb volt a mentőszolgálatnál.

Csató Gábor kitért arra is: a mentő-életpályamodell építése elkezdődött, és ez nem csak a béremelésekben jelenik meg. Ismertetése szerint a múlt évi 26,5 százalék után az idén még 12, jövő januártól újabb 10, majd még a jövő évben további 8 százalék lesz a béremelés. Mindez azt jelenti, hogy “2018 végére a 2016. év elejéhez képest legalább 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók fizetése” – fogalmazott.

További feladat a munkakörülmények javítása, ehhez kapcsolódik a jelentős mentőautó-beszerzés, a közeljövőben megvalósuló munkaruha-beszerzés, a szakmai protokollok megvalósulása és a mentődolgozók megbecsülésének javítása is – sorolta a főigazgató.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés