Orvosi tanácsok

2020.06.20. 07:00

Figyeljünk az idős cicákra!

Sok betegséget megelőzhetünk, ha fiatal koruktól megfelelően gondoskodunk kedvenceinkről.

Forrás: Shutterstock

Amikor néhány hetes korában hazaviszünk egy kiscicát, a széltől is óvjuk: nem akarjuk, hogy a még törékeny kisállat valamilyen kárt szenvedjen, és mindent megteszünk, hogy megkapja a megfelelő fejlődéshez és egészsége megőrzéséhez szükséges táplálékot, környezetet és oltásokat.

Azonban nem szabad megfeledkeznünk szükségleteiről akkor sem, ha már hosszú évek óta társunk, hiszen az öreg macskák több jellemző betegségben is szenvedhetnek. Jó hír, hogy ezeknek nagy része tudatossággal megelőzhető: a megfelelő eledelek, az ivartalanítás és az aktív életmód számos elváltozástól is megóvhatja a család kedvencét.

Diétára is szükség lehet

– Hétéves kor felett fokozottan figyeljünk macskánk szájának állapotára, hiszen sok mindent elárul, a különböző elváltozások krónikus betegségekre is utalhatnak, a tízévesnél idősebb cicák egészségügyi állapotát pedig érdemes vérvizsgálatokkal is ellenőrizni, főleg a veseműködés szempontjából – mondta el lapunknak dr. Sipos Katalin állatorvos.

Az idősödő macskák legalattomosabb és leggyakoribb betegsége a krónikus veseelégtelenség, melyet ha idejében észreveszünk a bűzös szájszagból vagy a vérvételből, akkor diétás eledelekkel szinten tartható ez a betegség, de gyógyítani már nem lehet.

– Nagyon előrehaladott állapotban sajnos elveszítjük a cicát.

A szakember hozzátette: kedvencünk egész életén át tartó helyes táplálásával megelőzhetjük az időskori elhízást, mely cukorbetegséghez, ízületi kopásokhoz és gyulladásokhoz, artrózisos ízületi elváltozásokhoz is vezethet. Nem is gondolnánk, hogy a macskáknál milyen gyakori a cukorbetegség, amely a nem megfelelő etetésből ered – például ha rendszeresen tejszínt vagy bármilyen tehéntejből készült terméket kapnak.

– Az ivarzás, mint hormonális tevékenység, egyik állatban sem áll le úgy, mint az emberekben.

Életük végéig van nemi aktivitásuk, és ha fiatalkorban nem ivartalanítjuk a cicánkat, ez előbb-utóbb valamilyen elváltozást fog eredményezni: petefészekciszta, petefészek- és emlődaganat az összezavarodott hormonális működés miatt nagy eséllyel kialakulhat

– hangsúlyozta dr. Sipos Katalin. Így ha szeretnénk mindezt elkerülni, érdemes minél fiatalabb korban ivartalanítani macskánkat, mely után az elhízást megelőzve fontos odafigyelni az aktív életmódra és a helyes táplálásra.

Ropogtasson sokat

– A nagy mennyiségű lepedék komoly fogkőelváltozásokat okoz, melyek ha kezeletlenek, gyulladások alakulnak ki, és nagyon sok fog meglazulhat és kihullhat.

Ennek általában a legnagyobb kiváltó oka az egyoldalú nedves táplálás: ha odafigyelünk rá, hogy kedvencünk sokat ropogtasson száraztápot, mellyel lekoptathatja a lepedéket, akkor sokkal kisebb a valószínűsége az időskori fogbetegségeknek

– mondta el az állatorvos.

Ha még többet szeretnénk tenni kedvencünkért, választhatunk olyan száraz­eledeleket is, melyeknek bizonyos összetevői abban segítenek, hogy a macskák nyála olyan kémhatású legyen, amely csökkenti az esélyét a lepedék fogkővé alakulásának. Dr. Sipos Katalin arról is beszélt, hogy vannak kifejezetten az öreg cicáknak kifejlesztett készítmények, bőr- és szőrregenerálók, melyek hasznosak lehetnek, és fitten tarthatják kedvencünket.

NA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában