Kisvárda Master Good

2020.05.19. 07:59

A héten jöhet a gyorsítás és a frissítés

Bódog Tamás szerint a kemény napokat hasznos és fontos edzőmeccsekkel zárták a kisvárdai focisták.

Szőr Levente (sötétben) két debreceni játékos között a második találkozón

Forrás: DVSC.HU

Egyre jobban visszazökkennek a megszokott kerékvágásba a Kisvárda Master Good focistái. Szombaton edzőmeccseket játszottak a szintén élvonalbeli DVSC ellen. A Várkerti Stadionban az első meccsen döntetlen született (1–1), a második zárt kapus találkozó a vendégek győzelmével (1–2) ért véget.

– Nekünk egy jó állomás volt a két mérkőzés, hiszen direkt egy terheléses időszakot akartunk szimulálni napi százperces edzésekkel – kezdte a szombaton látottak summázását Bódog Tamás, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Kőkemény volt az elmúlt heti terhelés, nem voltunk tekintettel arra, hogy szombaton meccset fogunk játszani.

Szőr Levente (sötétben) két debreceni játékos között a második találkozón
Fotó: DVSC.HU

– Kíváncsi voltam arra, hogy miként reagálnak a játékosok egy ilyen erős hétre. Értelemszerűen a Debrecen frissebb állapotban jött, hiszen szombaton már bajnokit játszanak, ők a múlt héten már frissítettek, gyorsítottak. Nekünk egy héttel több időnk van. Ez a két meccs bőven elérte a célját, a játékosok parádésan teljesítettek.

Sok helyzet, kapufák

– Már a kezdésnél fáradtak voltak, de így is mindkét ­meccs ikszes volt, sok helyzettel, kapufákkal – folytatta Bódog Tamás. – Nekünk nem az eredmény volt a fontos, hanem hogy a játékosok kapjanak egy terhelést, érezzék, hogy milyen lesz a szombat-szerda ritmus, a heti edzésmunka is erre volt kihegyezve. A Debrecen meg friss volt.

Megcsinálták, amit kértek

– Számomra fontos és tökéletes volt a mérkőzés, látni akartam, hogy a játékosok a teljesítőképességük határára kitolják az ingerküszöbüket. Megcsinálták, amit kértünk. Örülök, hogy ezekkel a labdarúgókkal dolgozhatok, mert a hozzáállásuk rendben volt. Azok a fiatalok, akiket kipróbáltunk, megmutatták az akadémiánk erősségét.

– Mert vannak itt tehetséges fiatalok. Ott van például Vasyl Khimich, aki három-négy hónap múlva a csapat erőssége is lehet. Van potenciál Szőr Leventében, Avetisyan Abovban, Czene Zalánban, van merítési lehetőség, és ez lenne a célja az akadémiáknak: kinevelni a fiatalokat, majd beépíteni őket a csapatba, persze ha megfelelő szinten dolgoznak és játszanak. Zöld utat csak akkor kaphatnak, ha megküzdenek érte, és bizonyítanak. Összességében rendben volt a két meccs, az eredmény inkább a debreceniek számára volt fontos.

Itthon, egymás közöttivel

– Ami a mostani hetet illeti, már gyorsítás, frissítés lesz sprintekkel, a dinamikára fektetjük a hangsúlyt. A hétvégén egymás között fogunk játszani. Hívtak bennünket első osztályú csapatok, ám nem szeretnék utazni, itthon akarunk mérkőzni. Mivel erre nem volt jelentkező, így egymás között fogunk játszani – így Bódog Tamás.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában