Őszköszöntő szabolcsi almanap: közösen szedték a Szabolcs aranyát Nagykállóban

Akt.:
Őszköszöntő szabolcsi almanap: közösen szedték a Szabolcs aranyát Nagykállóban
© Fotó: Dodó Ferenc
Érpatak, Nagykálló – A tárcavezető részt vett egy konferencián, majd Nagykállóban szedte az almát.

A Magyar Állatorvosi Kamara megyei szervezete Érpatakon tartotta őszi továbbképzését, a csütörtöki tanácskozáson pedig részt vett dr. Nagy István agrárminiszter is, aki kijelentette: az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben egységesnek kell lenni. – Eredményes állattenyésztés csak egészséges állatokkal lehetséges, ehhez pedig az állatorvosok összehangolt munkája is szükséges – emelte ki a szaktárca vezetője, majd hozzátette: a madárinfluenza idején az agrártárca és a szakma alkotta egység már egyszer eredményre vezetett. A fórum után az agrárminiszter megyénkben maradt és Nagykálló felé vette az irányt, ahol részt vett a megyei kormányhivatal szervezésében megrendezett őszköszöntő szabolcsi almanapon.

Romániában és Ukrajnában már komoly gazdasági károkat okozott az ASP vírus, meg kell akadályozni azt, hogy a fertőzés a hazai sertésállományt is elérje, az ugyanis jelentősen gyengítené az exportpiaci lehetőségeinket – fogalmazott az érpataki fórumon dr. Nagy István. – Ebben az esetben az európai médiumok nem csak annyit írnának, hogy Rózsika néni háztájijában két malac megfertőződött, hanem azt, hogy a magyar sertésállományt is elérte az afrikai sertéspestis – hangsúlyozta az agrárminiszter.

Az állategészségügy egyre inkább nemzetbiztonsági kérdés is egyben.” dr. Nagy István

Erősíteni a kapcsolatot

– Ki kell mondani: az állat­egészségügy egyre inkább nemzetbiztonsági kérdés is egyben. Emberek ellen valamelyest könnyebb küzdeni, mint a fertőző betegségekkel szemben, éppen ezért az agrárium szereplői és az állatorvosok közti kapcsolatot még tovább kell erősíteni, mert csak a közös összefogás eredményez jól működő mezőgazdaságot – nyomatékosított dr. Nagy István, majd hozzátette: a szakma részéről nem érkezhetnek ellentétes vélemények arról, hogyan vegyük fel a harcot az ASP ellen, hiteles válaszlépésekre van szükség.

– Az állatorvosok egy településen belül komoly megbecsülésnek örvendenek, éppen ezért kell egységesnek lenniük. Az agrártárca és a kormány biztosítja a megfelelő fórumot a szakmai vélemények ütköztetéséhez és a közös álláspont kialakításához – tette hozzá az agrárminiszter, majd európai kitekintésbe kezdett. – Belgium már „elesett”, most mindenki Németországra figyel, hiszen az ottani helyzet jelentősen befolyásolhatja az európai piacot. Vannak sajnos, rossz­akaróink is, akik alig várják, hogy Magyarországon is széles körben elterjedjen a fertőzés – mondta dr. Nagy István, majd úgy fogalmazott: adott esetben szükség van arra, hogy a területi állatorvosok és a szakhatóságok gyorsan és összehangoltan reagáljanak.

Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke az általa vezetett hivatal munkáját mutatta be a kamarai továbbképzésen. A szakember elmondta: belefogtak egy nagyszabású kommunikációs kampányba, mert szerinte kiemelten fontos, hogy az élelmiszer-biztonsági alapismeretek közérthető üzenetek formájában a fogyasztókhoz is eljussanak.

– Évente 600 ellenőrzést végeznek a kollégáim, ezek kilencven százaléka egyszerre több telephelyen történik. 2017-ben 20 határozatot hoztunk, 4 ezer tonna élelmiszert kellett kivonnunk a forgalomból és 60 millió forint értékben voltunk kénytelenek bírságot kiszabni – szolgált számadatokkal dr. Oravecz Márton. A hivatal országos járványvédelmi központjának elnökhelyettese, dr. Nemes Imre előadásában kifejtette: Romániában katasztrofális a helyzet, ott 13 megye 233 települését érinti a fertőzés, 324 ezer sertést öltek le eddig a romániai hatóságok.

– Ezért is növeltük a magas kockázatú területek számát Magyarországon. Már évekkel ezelőtt elkezdtük a PRRS-mentesítő programot, melynek célja, hogy hazánk 2020-ra a betegségtől mentessé váljon. Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni azt, hogy a különböző fertőzések elérjék a házi sertésállományt – fogalmazta meg az egyértelmű célt a szakember.

– TG –


Együtt szüretelték a Szabolcs aranyát

– Ez a közös almaszedés remek alkalom arra is, hogy a munkakapcsolatainkat egy kicsit elmélyítsük, és ne csak a tárgyalóasztal mellett találkozzunk egymással – fogalmazott a Nagykálló-Tész Kft. telephelyén megrendezett őszköszöntő szabolcsi almanap megnyitóján Román István. A megyei kormánymegbízott szerint ezzel megyénk egyik legnagyobb értékére, a szabolcsi almára is felhívják a figyelmet.

A szüretből természetesen dr. Nagy István is kivette a részét, aki úgy fogalmazott: a kormány kiemelt figyelmet fordít a Szabolcs aranyaként is emlegetett gyümölcsre. – A vidékfejlesztési forrásokból 50 milliárd forintot fordíthatunk agrárfejlesztésekre, ebből természetesen a szabolcsi gazdák is részesülhetnek – tette hozzá az agrárminiszter. A megyei kormányhivatal által szervezett almanapon részt vett többek között dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is.








hirdetés