Osztály, vigyázz!

Osztály, vigyázz!
A készülő házszabály szerint a honatyáknak felállva kell fogadniuk az ülésterembe érkező házelnököt. Pont úgy, mint az iskolában. Lelki szemeim előtt már látom is, ahogy napirend előtt jelent a hetes (ugye mindenki emlékszik erre a titulusra a megboldogult általános iskolás időszakából) – Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

A jelentés hangozhatna így is: „Házelnök úrnak tisztelettel jelentem, a létszám 379 fő. Hiányzik Pistike, mert a túl hosszúra nyúlt bizottsági ülés után nem ébredt fel a csörgőórára. Lacikát meg kivezette a házőrség, mert obszcén oldalakat nézett a laptopján. Bandikát pedig szobafogságra ítélték a szülei, mert megtudták, hogy az egyik osztálytárs­nőjének szellemi képességeit kritizálta. Tomikáékat visszafordították a kapuban, mert egy nagy molinót szorongattak a kezükben, amiből én csak a „föld” és az „eladó” szót tudtam kivenni. Egyébként az osztály törvényhozásra készen áll.”

Valóban hagy kívánnivalót maga után a száz sebből vérző Országház méltósága, ám úgy gondolom, nem ez a rendelet hoz majd gyógyírt a sebekre. Felállva vagy ülve, a parlamentben dolgozó képviselők viselkedése ettől még semmit sem fog változni. Talán, ha majd kisebb lesz az osztálylétszám, nagyobb lesz a fegyelem…

Tarnavölgyi Gergely








hirdetés