Fatum-Nyíregyháza

2020.03.03. 09:18

Egyre közelebb van az áttörés

A Békéscsaba elleni vereség összekovácsolta a játékosokat.

Szerdán javíthatnak a nyíregyháziak

Fotó: Sipeki Péter

A Fatum-Nyíregyháza szombaton sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el, de talán már látszik a fény az alagút végén. Mint ismert, a Békéscsaba kétszettes előnybe került a Continental Arénában, a Fatum innen egyenlített, de az ötödik játszmát már nem tudta behúzni.

Magas volt a színvonal

– Attól függetlenül, hogy az első két szettet elveszítettük, négy játszmán keresztül magas színvonalon röplabdáztunk – értékelt Németh Szabolcs, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Míg az előző, egymás elleni meccsünkön náluk csúsztak be hibák a végén, most mi rontottunk fontos pillanatokban. Apróságokon próbáltunk finomítani meccs közben, ami közrejátszott a harmadik-negyedik szett részsikerében. Utólag úgy gondolom, hogy a négy játszma felemésztette az erőnket, az ötödikben már emiatt jöttek a rossz döntések, illetve ebben nekem is részem volt, mert talán ha másképp állunk fel a végén, akkor máshogy alakul.

A tréner úgy látja, a mérkőzés összekovácsolta a játékosokat, akik már a meccs után a vereség okait keresték.

Szerdán megtörténhet az áttörés, amikor a Fatum a sereghajtó Haladást fogadja.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában