Öt kategóriában lehet pályázni az Ezüstgerely vándordíjra

Budapest – Öt kategóriában lehet pályázni január elején az Ezüstgerely örökös vándordíj elnyerésére.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői tájékoztatása szerint képzőművészet, alkalmazott művészet, sportfotó, irodalom és film-videó kategóriában várják a hangsúlyozottan művészi igénnyel készült, a sport, az olimpia, a testnevelés és a természetjárás, azaz a testkultúra egész területének témavilágát felölelő alkotásokat.

A pályázatra nevezési díj nincs, annak összdíjazása 4,5 millió forint, egy alkotó több kategóriában is indulhat. A pályaműveket személyesen lehet benyújtani január 2-a és 4-e között 10 órától 17 óráig, illetve 5-én 10 órától 13 óráig a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum honlapján a beadást megelőző két héttel megjelölt helyen. Az eredményhirdetés, egyben a kuratórium által felkért szakmai zsűri döntése alapján elfogadott alkotások kiállításának megnyitója március 13-án lesz a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Kiállító épületében, a Papp László Budapest Sportaréna melletti SportAgorán.

A pályázatot – melynek kiírója a MOB, lebonyolítója pedig a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum – 1961-ben hirdették meg először. 2005-óta a Mező Ferenc Közalapítvány Ezüstgerely Alkuratóriuma felügyeli. A közalapítvány 2011-ben a MOB Mező Ferenc sportbizottságává alakult át, melynek albizottságaként működik tovább az eddigi alkuratórium.

– MTI –








hirdetés