2012.05.13 19:47; Frissítve: 2012.05.13 19:47


Öt pontra nőtt a várdai előny

Labdarúgó NB III. Tisza-csoport, 25. forduló, vasárnapi mérkőzések: kihasználta a lehetőségét a nagyobb előny megszerzésére az éllovas, a Kanyár megint a hosszabbításban kapott sorsdöntő gólt, döntetlen született az ibrányi alsóházi rangadón.

alt hiba beküldése

Ibrány–Tiszalök 1–1 (1–1)

 

Ibrány, 300 néző, v.: Szilágyi S. Ibrány: Tóth N. – Kovács M., Ignat, Hruska, Kántor Zs., Drule, Kató I., Kléninger (Zsidó, 60.), Adriano (Matena, 90.), Kövér G. (Horváth N., 72.), Dascal. Edző: Kovács János. Tiszalök: Gagyi (Barna L., 82.) – Bognár A., Daru, Csáki V., Dobos Z., Vass I., Czifrák, Papp S., Fülep, Sárközi D. (Lakatos K., 85.), Szabó B. (Bacskai A., 77.). Megbízott edző: Kovács János.

 

Annak megfelelően játszott mindkét csapat, hogy alsóházi rangadót vívtak. Végig a hazaiak irányították a játékot, de a helyzeteket nem tudták értékesíteni, így hátrányból kellett visszakapaszkodnia az Ibránynak. Az erős is szél is nagyban befolyásolta a játékot, a második játékrészben az eredmény már nem változott. Gól: Dascal (21.), illetve Fülep (11-esből, 10.). Jó: Dascal, Kántor Zs., Drule, illetve Csáki V., Czifrák, Vass I., Fülep.

 

Kovács János (Ibrány): – Nem sikerült itthon tartanunk a három pontot, ezáltal nem könnyebbült meg a helyzetünk a kiesés ellen vívott harcban.

 

Kovács János (Tiszalök): – Parádés hangulatú mérkőzésen jó játék mellett csak a döntetlenre voltunk képesek. Az első húsz percben sok helyzetünk volt, meg is szereztük a vezetést, majd a hazaiak egyenlítettek. Ezt követően jogos büntetőhöz jutottunk, amit értékesítettünk, de sajnos ismét nemcsak az időjárással kellett megküzdenünk, néha azt éreztük, ellenfeleink többen vannak a pályán.

 

Tiszakanyár–Cigánd 2–3 (0–1)

 

Tiszakanyár, 300 néző, v.: Tatár I. Tiszakanyár: Szobonya G. – ifj. Koskovits Gy., Katona R., Hokk Á., Kiss T., Lakatos L. (Ruska, a szünetben), Gergely B., Csombók Z., Deák T., Balázsi P., Gombkötő S, Edző: Koskovits György. Cigánd: Nagy Z. – Dolhai, Tempfli, Cséke, Gnandt-Német, Baksa Z., Csáki R. (Ludescher, 59.), Varga Z., Deák I., Demeter Á., Vicickó (Oláh L., 79.). Edző: Kocsis János.

 

Küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a vendégek birtokolták többet a labdát, kihasználva, hogy a szél is őket segíti. A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játék, de a kanyáriak a helyzeteiket nem tudták kellő számban értékesíteni. Ez a hosszabbításban ismét megbosszulta magát. Gól: Balázsi P. (49. és 83.), illetve Cséke (30.), Vicickó (72.), Gnandt-Német (92.). Jó: Kiss T., Deák T., Gergely B., ifj. Koskovits Gy., illetve Nagy Z., Deák I., Baksa Z., Gnandt-Német, Demeter Á. (Tudósító: Háda Tivadar)

 

Koskovits György: – Nehéz ilyenkor bármit is mondani… Úgy gondolom, a döntetlen igazságosabb lett volna, hiszen a kilencvenkettedik percben, döntetlen állásnál a kapufáról nekünk kifelé pattant a labda, a kontrából pedig szép lövéssel megszerezte a győztes gólt a Cigánd.

 

Kocsis János: – Igaz, hogy a végén lőttük a győztes gólt, de azt hiszem, hogy a mérkőzés összképét tekintve teljesen megérdemelt a győzelmünk.

 

Várda SE–Létavértes 1–0 (1–0)

 

Kisvárda, 400 néző, v.: Csorba. Várda SE: Petranics – Lakatos I., Tóth Gy., Krizán, Spekker (Soós T., 69.), Mező Á., Oláh D. (Kalu, 90.), Bagin (Deme B., 73.), Hegedűs T., Fodor A., Iván A. Edző: Révész Attila. Létavértes: Póser – Bényei, Hajdu I., Szilágyi G., Engel, Király V., Sigér, Gál M. (Suskó, 71.), Angyal N., Nagy T., Mokánszki (Kertész T., 64.). Edző: Sándor Csaba.

 

Hajtós, küzdelmes mérkőzésen az első félidő derekáig a Létavértes uralta a játékot, majd ezt követően a hazaiak magukhoz tértek, és kiegyenlítetté vált a játék. Szünet után egy gyors támadást a Várda SE góllal fejezett be, utána már csak mezőnyben gyűrték egymást a felek. A Kisvárda ezzel a győzelemmel elmondhatja magáról, hogy ebben a bajnokságban legalább egyszer minden csapatot legyőzött, és öt pont előnyre tett szert a tabella élén. Gól: Bagin (49.). Jó: Mező Á., Tóth Gy., Krizán, Fodor A., Iván A., Hegedűs T., illetve Hajdu I., Sigér, Gál M., Bényei.

 

Révész Attila: – Azt kaptuk a mérkőzéstől, amire számítottunk, hiszen ezt a meccset már az jellemezte, ami ránk várhat a másodosztályban: mezőnyjáték mellett kevesebb helyzet alakult ki. Jó csapat a Léta, de kapura kevés veszélyt jelentett, a különbséget az jelentette, hogy mi be tudtunk találni.

 

Sándor Csaba: – Színvonalas mérkőzést játszottunk a Várdával, sajnos ezért pontokat nem adnak. Ettől függetlenül a döntetlent megérdemeltük volna.

 

Szombati mérkőzések

 

Baktalórántháza–Nagyecsed 2–0 (1–0)

 

Baktalórántháza, 150 néző, v.: Kiss L. Baktalórántháza: Kanócz – Bodnár J., Illés L., Szenes I., Marics T. (Molnár L., a szünetben), Tolnai T., Lakatos I., Kozma J. (Till, 86. perc), Rakóczi, Fábri (Marics I., 71.), Szabó R. Edző: Tóth János. Nagyecsed: Gáspár I. – Patály J. (Bulyáki A., 57.), Tóth Sz., Kovács N., Szakács I., Nyíregyházi, Sarkadi G. (Kiss T., 80.), Balogh J., Ungi, Bancsi, Marcsek (Ascsillán, 57.). Edző: Feczkó Tamás.

 

Jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a felek, a baktai csapat keretbe foglalta a mérkőzést az elején és a végén szerzett góljával, amúgy nem nagyon forogtak veszélyben a kapuk. A hazaiak sikere megérdemeltnek mondható. Gól: Kovács N. (öngól, 13.), Szabó R. (86.). Jó: Illés L., Bodnár J., Tolnai T., Rakóczi, Szabó R., Szenes I., illetve Patály J., Szakács I., Sarkadi G., Bancsi, Nyíregyházi. (Tudósító: Gebri Pál)

 

Tóth János: – Nagyot küzdött a csapat, mégha nem is játszott szép futballt. Akartuk a győzelmet, nehéz ellenfelet sikerült legyűrnünk – megérdemelten.

 

Feczkó Tamás: – Az első tíz percben megkaptuk a szokásos balszerencsés gólunkat, utána hiába játszottunk óriási mezőnyfölényben, kevés helyzetet tudtunk kialakítani. Az sem segített rajtunk, hogy az utolsó tizenöt percben már csak egy védőnk volt a pályán. Gratulálok a tizenhat éves baktalórántházi Till József bemutatkozásához.

 

Kemecse–Nyírbátor 2–1 (2–1)

 

Kemecse, 400 néző, v.: Bathó. Kemecse: Szabó A. – Morauszki (Ádámszki, 13., Kondor M., 93.), Homann, Karkusz, Jeddi, Polényi T., Iván Zs., Die, Miskolczi, Simtchatcha, Szilágyi N. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Nyírbátor: Tóth Sz. – Varga K., Kóka R., Bárány T., Nagy D., Mándi L. (Matejkó R., 31.), Puskás D. (Somogyi T., 75.), Erdei Z., Hadházi, Ricsei (Ráti, 69.), Pálvölgyi. Edző: Fogarasi Zoltán.

 

A Nyírbátor korán megszerzett előnyét két Szilágyi Norbert által kiharcolt és Miskolczi László által értékesített tizenegyessel tüntette el a Kemecse, a kettő között Steve Simtchatcha a kapufát is eltalálta. Vagyis nem érdemtelenül jutott előnyhöz a hazai csapat, de szünetre könnyen egyenlő lehetett volna az állás, ha Pálvölgyi Balázs öt méterről eltalálja az üres kaput… Az utolsó fél órában a viharos szembeszéllel is megküzdött a Kemecse, de hősiesen állta a bátori rohamokat, így nemcsak arról lesz nevezetes a megyei rangadó, hogy harminc fokban kezdődött és tizenhétben ért véget, hanem a forduló meglepetéséről is. Gól: Miskolczi (6. és 32. – mindkettőt 11-esből), illetve Varga K. (3.). Jó: Szabó A., Homann, Karkusz, Die, Miskolczi, Polényi T., illetve Varga K., Puskás D. (Tudósító: Bodnár Tibor)

 

Ádámszki Róbert: – Hősies küzdelemben szereztük meg bravúrgyőzelmünket, választ adva a kétkedőknek. Gratulálok minden egyes játékosomnak, lelkesedésből jelesre vizsgáztunk.

 

Fogarasi Zoltán: – Az első félidőben két súlyos egyéni fegyelmezetlenség miatt hátrányba kerültünk, és hiába játszhattuk volna le kapus nélkül a második játékrészt, a szervezetten védekező hazaiak megtartották előnyüket. Nem érdemeltünk vereséget, ennek ellenére gratulálok a Kemecsének.

 

Kótaj–Debreceni EAC 1–2 (1–0)

 

Kótaj, 150 néző, v.: Tóth T. Kótaj: Czenki – Mándi A., Kovács P., Kató Gy., Istrate, Torma T. (Tuturas, 69.), Kádár L., Simon K., Cseh K. (Rácz R., 88.), Szántó Z., Deme A. Edző: Falatovics László. DEAC: Oláh D. – Takács Á., Tóth Z., Buka, Buzai (Jenei Zs., 63.), Csák, Klein (Barabás, 75.), Mizsák, Tőkés, Brehószki (Szabó M., a szünetben), Sütő A. Edző: Sáfár László.

 

Fura mérkőzés volt, ami eleve negyedórás késéssel kezdődött, mert a játékvezetői hármast megzavarta, hogy a megszokott vasárnap helyett szombaton volt a meccs Kótajban. Az első félidőben megérdemelten vezetett a Kótaj, de a parázs hangulatú második játékrészben a szél is a DEAC segítségére sietett, és az utolsó öt percben fordított a vendégcsapat. Gól: Cseh K. (16.), Barabás (85.), Sütő A. (86.). Jó: Mándi A., Istrate, Cseh K., Szántó Z., Deme A., illetve Oláh D., Tóth Z., Sütő A., Szabó M. (Tudósító: Orosz Mihály)

 

Falatovics László: – Két mérkőzést játszottunk, az első után győzelemre álltunk, de a másodikban nem bírtunk a szembeszéllel.

 

Sáfár László: – Három pont, és ennyi…

 

Hajdúszoboszló–Tuzsér 5–0 (2–0)

 

Hajdúszoboszló, 100 néző, v.: Horváth G. Hajdúszoboszló: Groze – Nagy M., László R., Kereki, Horváth Sz., Bácsi (Papp Z., 62.), Fülöp A. (Tóth P., 53.), Szathmári Zs. (Molnár G., 65.), Fekete G., Domokos A., Domokos I. Edző: Szűcs János. Tuzsér: Szőr – Setét, Vantyuch, Szepta, Babjak, Szabó I. (Csire, 81.), Dancs B., Hrickevics, Iván S., Jónás K., Orgován K. (Szántó Cs., a szünetben). Megbízott edző: Lakatos Tibor.

 

A vendégcsapat erre a mérkőzésre nem volt képes átmenteni előző heti jó játékát, és a nagy melegben nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a Szoboszlónak. A Tuzsér játékosainak teljesítménye egytől egyig messze volt az elvárhatótól. Gól: Fülöp A. (22.), Fekete G. (41., 59. és 61.), Domokos I. (49.). Jó: Szathmári Zs., Domokos I., Fekete G.

 

Szűcs János: – Megérdemelt győzelmet arattunk, ilyen különbséggel is rászolgáltunk a három pontra, bár a többgólos vezetés után kissé könnyelművé váltunk.

 

Lakatos Tibor: – Játékosaink azt hitték, hogy hétközi kupameccsen vannak, de ez az ellenfél más kategóriát képviselt, és ezt a ritmust nem tudtuk felvenni.

 

További eredmény: Hajdúböszörmény–Sárospatak 9–0.

 

A bajnokság állása:

 

1. Várda SE 25 19 3 3 65–14 60

2. Nyírbátor 25 17 4 4 59–19 55

3. Cigánd 25 17 2 6 46–32 53

4. Létavértes 25 14 7 5 53–22 48

5. Hajdúszoboszló 25 14 5 6 43–19 47

6. Tiszakanyár 25 13 8 4 50–25 47

7. Baktalórántháza 25 12 3 10 52–39 39

8. Debreceni EAC 25 10 9 6 42–33 39

9. Kemecse 25 11 4 10 45–33 37

10. Nagyecsed 25 10 5 10 35–40 35

11. Hajdúböszörmény 25 8 3 14 46–44 26

12. Ibrány 25 6 4 15 28–46 22

13. Kótaj 25 5 4 16 26–44 19

14. Tiszalök 25 5 4 16 24–60 19

15. Tuzsér 25 5 – 20 19–83 15

16. Sárospatak 25 2 – 28 17–97 6

 

- Bodnár Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2