Ötödször is Helló, Nyíregyháza!

A tavalyi Helló Nyíregyháza!
A tavalyi Helló Nyíregyháza! - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Kedves meglepetésekre válthatók az összegyűjtött köszönő­tallérok.

A Helló, Nyíregyháza! szervezői pénteken már reggel 9 órakor fergeteges ovis sportvetélkedőre várják az óvodásokat a szökőkútnál.

– A hetven kis versenyző már nagyon készül a megmérettetésre, mely hét feladatból áll majd. A főszerep természetesen a vidámságé lesz, melyről meglepetésekkel is gondoskodunk. Körülbelül ötszáz kis szurkolót várunk az akadályversenyekre, akikhez valószínűleg az olimpiára készülő Szépkorúak Klubjának tagjai is csatlakoznak – vette át a szót Dajka László, a Nyíregyházi Sportcentrum sportszervezője.
Szakma utca, Könyvsziget

A városalapítók szobránál, a Mosoly utcában sérült vagy fogyatékkal élőket segítő egyesületekkel ismerkedhetnek meg, míg a Váci Mihály Kulturális Központ előtti téren kialakított Civil szigeten vidám színpadi produkciókkal és kultúrpiaccal várják a hellózókat – árulta el Petneházyné Bugán Magdolna, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság igazgatója.

– A Művészetek utcájában virágosrét-installációt, árnyékrajzokat, ujjlenyomatképet készítenek a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola diákjai, akik arcfestésre is hívják a gyerekeket. Emellett folyamatosan szól a zene, és a táncosok is a nagyközönség elé lépnek – tudtuk meg ­Károly Enikő iskolaigazgatótól.

A Dózsa György utca felső harmadában nyolcvan szakma és több városi képző- és szakképző intézet mutatkozik be.

– Takarítórobotot, ördöglakatot, mobilapplikációt, marcipánfigurát készíthetnek, díszcsomagolás-, hidegburkoló-bemutatót láthatnak, szépségápolási és frizuratanácsokat kaphatnak, akik betérnek pénteken a Szakma utcába – fűzte tovább a programok (gyöngy)sorát Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Tomasovszki Anita igazgató a megyei könyvtár előtti téren kialakított Könyvszigetről elmondta: a kreatív fajátékok, könyvtári olvasósarok, kézműves-foglalkozások mellett április 22-én bárki ingyen iratkozhat be a könyvtárba, sőt, ajándék kötetekkel és kuponnal térhet haza.
Tolva szabályos!

– A Tavasz és a Kölyök utca programkínálata változatlan marad: míg a Takarékpalota és a Korona Hotel előtti téren vásári forgataggal és különböző kiállításokkal, bemutatókkal készülünk, addig a Korzó előtt játszóház, csúszda és ugrálóvár várja a gyerekeket. A felnőtteknek szóló programok este hétkor az Ocho Macho koncertjével kezdődnek, amit tűzshow és hajnalig tartó utcabál követ – zárta a felsorolást dr. Ulrich Attila.

Ettől az évtől a nyíregyházi rendezvények területére tilos kerékpárral behajtani, így a szervezők arra kérik a bicikliseket, hogy a KRESZ szabályait követve szálljanak le és tolják át a kétkerekűjüket a belvároson.

KM-CsA

A pénteki Helló, Nyíregyháza! Kossuth téri programjai

hello

9 óra: Megnyitó

9.05: Szárnyas sárkányok – gólyalábas előadás óriásbábokkal

9.50: Cukorágyú

11 óra: Neo – a Magyar Segítőkutya Egyesület bemutatója

12 óra: A Nyíregyházi Televízió Szieszta felvétele

14 óra: Revolution Dance

14.15: A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola diákjainak előadása

14.30: Mediball-bemutató

14.45: Glam Crew

15 óra: Duo Trixx – bohócműsor

15.30: Cukorágyú

15.35: Y Dance factory

16 óra: A Gladiátorlife Team bemutatója

16.20: Az Eastern Eagles Line Dance Club

16.40: Street Dance Hip-Hop Tánciskola

17 óra: Cukorágyú

17 óra: Tibi a hegyről

17.30: Nyíregyháza Táncklub

18 óra: Duo Trixx – gólyalábas bemutató

19 óra: Ocho Macho-koncert

20.30: Duo Trixx – tűzshow

21 óra: Utcabál – fellép az L. K. Beat zenekar








hirdetés