Nagyecsed, 250 néző, v.: Homonai. Nagyecsed: Gáspár I. – Patály J., Markos (Bulyáki A., 32. perc), Gádzsa, Tóth Sz., Nyíregyházi (Balogh J., 58.), Kovács N., Bancsi, Szakács I. (Nyíri Gy., 73.), Kiss T., Ungi. Edző: Feczkó Tamás. Ibrány: Pécsi V. – Kovács M., Kántor Zs., Hruska, Horváth N. (Mantena, 69.), Kléninger, Kató I., Zsidó (Novák Zs., 78.), Adriano, Kövér G., Dascal. Edző: Kovács János.
Kitűnő játékvezetés mellett a hazai csapat az első perctől nagyon jól játszott, de amíg az első félidőben kihagyta a helyzeteit, addig szünet után már kiszolgálta lelkes szurkolóit. Gól: Kiss T. (26.), Kovács N. (54.), Gádzsa (64.), Bulyáki A. (77.), Nyíri Gy. (11-esből, 87.), illetve Dascal (24.). Kiállítva: Kléninger (második sárga lap után, 78.). Jó: Patály J., Tóth Sz., Kovács N., Ungi, Kiss T., Balogh J., illetve Dascal, Kántor Zs., Kövér G.
Feczkó Tamás: – Végre kilencven percen keresztül úgy játszottunk, ahogy elvárható, csapatom erejét mutatja, hogy újra hátrányból fordítottuk meg a mérkőzést, és eggyel több gólt szereztünk, mint amennyit az Ibrány az eddigi tavaszi hat fordulóban kapott. Örülök neki, hogy a kispadról beszállók ismét lendíteni tudtak a csapat játékán.
Kovács János: – Értetlenül állok a második félidei teljesítmény előtt. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt két meccs kiállításai és a sárga lapjai miatt nagy árat fizettünk.
Szombati mérkőzések
Tuzsér, 300 néző, v.: Bendik G. Tuzsér: Szabó B. – Setét, Szepta, Vantyuch (Csire, 78. perc), Dancs B., Iván S., Gergely I., Babjak, Hrickevics (Kovács I., 60.), Dancs A., Orgován Cs. (Jónás K., a szünetben). Megbízott edző: Tóth Árpád. Várda SE: Petranics – Lakatos I., Tóth Gy. (Kalu, 68.), Krizán, Brankovics P., Soós T. (Lakatos T., 58.), Spekker (Koi, 68.), Bagin, Hegedűs T., Fodor A., Iván A. Edző: Révész Attila.
A játék minden elemében jobb vendégcsapat teljesen megérdemelten nyert a pánikhangulatban játszó hazaiak ellen. Ezen a mérkőzésen a tuzséri futballisták minden hiányossága kiütközött, kiderült, hogy a csapat csak ennyire képes. Gól: Fodor A. (11.), Brankovics P. (19. és 29.), Spekker (34.), Bagin (53. és 67. – a másodikat 11-esből), Iván A. (63.), Lakatos I. (64.). Jó: Fodor A., Lakatos I., Hegedűs T., Iván A., Brankovics P. (Tudósító: Lakatos Tibor)
Tóth Árpád: – Sajnos, ezen a mérkőzésen ennyi különbség volt a két csapat között.
Révész Attila: – A mostani találkozón nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A hazaiakon érződött a csütörtöki kupamérkőzés fáradtsága, és ezt nekünk sikerült kihasználnunk. Úgy érzem, győzelmünk ilyen különbséggel is megérdemelt.
Tiszalök, 150 néző, v.: Takács A. Tiszalök: Gagyi – Szabó B., Daru, Hock F. (Bacskai A., 85.), Bognár A., Vass I., Papp S., Csáki V., Dobos Z. (Fülep, 60.), Czifrák, Lakatos K. (Dobán, 75.). Megbízott edző: Kovács János. Kemecse: Szabó A. – Morauszki, Balogh Gy., Homann, Jeddi, Polényi T. (Iván Zs., 90.), Fekete Á. (Karkusz, 89.), Die, Miskolczi, Simtchatcha, Szilágyi N. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.
Nyolcvan percen át kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, de a hajrában két kihagyás miatt vereséget szenvedett a tiszalöki a csapat a jól koncentráló kemecseiekkel szemben. A látottak alapján a döntetlen reálisabb lett volna. Gól: Simtchatcha (86.), Szilágyi N. (90.). Jó: Hock F., Czifrák, illetve Homann, Balogh Gy., Szilágyi N., Fekete Á.
Kovács János: – A célegyenesben nem bírtuk a nyomást, két hiba két vendéggólt eredményezett. A pontrúgásos figyelmetlenségeink ismét előjöttek, lehet kevés fát tettünk a tűzre, így a füstünk nagyobb volt, mint a lángunk.
Ádámszki Róbert: – Magabiztos játékkal teljesen megérdemelten nyertünk. Fiatalok–Öregek 0–2…
Baktalórántháza, 200 néző, v.: Nazsa. Baktalórántháza: Kanócz – Beri (Gömze, 60.), Geda, Bodnár J., Tolnai T., Kozma J., Molnár L. (Marics T., 52.), Lakatos I., Marics G., Fábri (Marics I., 80.), Szabó R. Megbízott edző: Gebri Pál. Tiszakanyár: Szobonya G. – ifj. Koskovits Gy., Katona R., Hokk Á. (Göncz, 75.), Pócsi, Lakatos L., Csombók Z., Deák T., Ruska (Szilágyi B., 66.), Gergely B., Kiss Gy. (Gombkötő S., a szünetben). Edző: Koskovits György.
A már 3–0-ra is vezető baktalórántháziak emberelőnybe is kerültek a második félidőben, de kevés híján úgy jártak, mint az ősszel, amikor kétgólos előnyt adtak el Tiszakanyáron. A hazai csapat győzelme így is megérdemelt. Gól: Szabó R. (25. és 69.), Marics G. (31.), illetve Gombkötő S. (90.), Csombók Z. (92.). Kiállítva: Geda (84.), illetve Katona R. (mindketten második sárga lap után, 48.). Jó: Kanócz, Bodnár J., Tolnai T., Kozma J., Marics G., Szabó R., illetve ifj. Koskovits, Deák T., Gergely B.
Gebri Pál: – Győzelmünk megérdemelt, bár a végére kiengedtünk. Bízunk benne, hogy sikerünk hozzájárul Tóth János edzőnk felépüléséhez.
Koskovits György: – Mindenféleképpen ideálisan alakult a hazai csapat számára a mérkőzés, mi későn eszméltünk, és többen gyengén teljesíttek, így nem tudtunk igazán visszajönni a mérkőzésbe.
Cigánd, 300 néző, v.: Kriston. Cigánd: Nagy Z. – Gnandt-Német, Tempfli (Oláh L., 76.), Baksa Z. (Vicickó, 67.), Ludescher, Kántor F., Varga Z. (Rab, 79.), Deák I., Demeter Á., Csáki R., Török I. Edző: Kocsis János. Kótaj: Szabolcsi M. – Kádár L., Kovács P., Deme A., Istrate, Toma, Torma T. (Rácz R., 78.), Simon K., Szántó Z., Gurcsák (Kató Gy., 80.), Cseh K. (Tuturas, 83.). Edző: Falatovics László.
A látottak alapján megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Cigánd, a jobb erőkből álló csapat diadalmaskodott. Gól: Tempfli (55. és 67.). Jó: Tempfli, Ludescher, Kántor F., Török I., Toma, Torma T.
Kocsis János: – Szervezetten védekező csapattal találtuk magunkat szemben, melyet türelmes és magabiztos játékkal megérdemelten győztünk le.
Falatovics László: – Megérdemelt hazai győzelem született.
Debrecen, 250 néző, v.: Nagy A. DEAC: Oláh D. – Takács Á., Tóth Z., Buka, Buzai, Csák Zs. (Szabó G., 88.), Klein, Mizsák (Barabás, 91.), Sütő A., Brehószki, Nagy Dávid (Tőkés, 75.). Edző: Sáfár László. Nyírbátor: Tóth Sz. – Varga K., Kóka R., Ráti, Nagy Dávid, Mándi L., Matejkó R. (Puskás D., 68.), Erdei Z., Hadházi, Czerula, Pálvölgyi. Edző: Fogarasi Zoltán.
Közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak antifocija megölte a játékos futballt, így a helyzeteit elpuskázó vendégcsapatnak meg kellett elégednie a döntetlennel. Gól: Sütő A. (83.), illetve Erdei Z. (11-esből, 87.). Jó: Oláh D., Klein, Mizsák, Sütő, illetve Mándi L., Kóka R.
Sáfár László: – A küzdelmes mérkőzésen inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. Sikerült elhárítani az ellenfél gólveszélyes akcióit, viszont nem tudtuk megőrizni előnyünket, emiatt egy kicsit csalódott vagyok.
Fogarasi Zoltán: – Sajnálom az itthagyott két pontot, de ezzel a játékkal nem érdemeltünk győzelmet. Bár a helyzeteink megvoltak, ezeket rendre elpuskáztuk. A csapat tartását jelzi, hogy a hét perccel a vége előtt kapott gól után képes volt felállni, és kiegyenlíteni.
További eredmények: Létavértes–Sárospatak 3–0, Hajdúszoboszló–Hajdúböszörmény 2–0.
1. Várda SE 22 16 3 3 59–14 51
2. Nyírbátor 22 15 4 3 52–15 49
3. Cigánd 22 15 2 5 41–26 47
4. Létavértes 22 13 5 4 49–18 44
5. Hajdúszoboszló 22 13 4 5 37–17 43
6. Tiszakanyár 22 11 8 3 44–22 41
7. Baktalórántháza 22 11 2 9 48–36 35
8. Kemecse 22 10 3 9 40–28 33
9. Nagyecsed 22 9 5 8 33–34 32
10. Debreceni EAC 22 7 9 6 34–30 30
11. Hajdúböszörmény 22 6 3 13 33–39 21
12. Ibrány 22 5 3 14 24–42 18
13. Tiszalök 22 5 3 14 23–55 18
14. Kótaj 22 4 4 14 21–40 16
15. Tuzsér 22 5 – 17 18–74 15
16. Sárospatak 22 2 – 20 15–81 6
- Bodnár Tibor -