Tíz év börtön

2019.05.13. 19:12

Elítéltek Teheránban egy, a vád szerint briteknek kémkedő iráni állampolgárt

Tíz év börtönbüntetésre ítéltek Teheránban egy Nagy-Britanniának kémkedő iráni nőt – közölte hétfőn Golamhosszein Eszmaili iráni igazságügyi szóvivő.

A British Councilnak dolgozó gyanúsított egyértelműen beismerte, hogy együttműködött a brit hírszerzéssel – tette hozzá az iráni állami televíziónak nyilatkozó szóvivő, aki szerint a nő a British Council iráni részlegének vezetője volt.

A „kulturális beszivárgást” szolgáló projektek szervezésével vádolt nőt csaknem egy évig tartották őrizetben.

Eszmaili nem árulta el, hogy az illető rendelkezik-e brit állampolgársággal. Annyit tudni róla, hogy Nagy-Britanniában tanult, mielőtt elkezdett volna dolgozni a British Councilnak.

A brit külügyminisztérium hétfőn közölte: „nagyon aggasztják” az iráni nő bebörtönzéséről szóló jelentések. „Egyelőre nem tudunk további részleteket megerősíteni, de sürgősen keressük a további információkat” – mondta a brit külügyminisztérium szóvivője hétfőn.

Az iráni igazságügyi szóvivő az iráni állami televíziónak elmondta, hogy.

A British Council egy brit kulturális szervezet, amely több mint 100 országban rendelkezik központtal. Célja, hogy mélyebben megismertesse az angol nyelvet és Nagy-Britanniát a külföldiekkel. A szervezet egyelőre nem kommentálta az értesülést.

Irán nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, és korábban öt évre börtönbe vetett egy iráni-brit állampolgárt, akit azzal vádolt, hogy összeesküvést szőtt a teheráni kormány ellen. Nazanin Zaghari-Ratcliffet, a Thomson Reuters Alapítvány egykori munkatársát 2016 áprilisában tartóztatták le, amikor kislányával együtt Iránba utazott családlátogatásra. A 40 éves nőt azóta is a teheráni Evin börtönben tartják fogva.

A kémkedéssel vádolt iráni állampolgárok száma nőtt azóta, hogy Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tavaly azt állította: nyugati ügynökök beszivárogtak az országba.

Irán és a nyugati országok között fokozódott a feszültség, mióta az Egyesült Államok tavaly májusban felmondta az iszlám köztársasággal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Washington arra hivatkozott, hogy Teherán nem tett eleget a szankciók feloldásáért cserébe vállalt kötelezettségeinek. A nukleáris megállapodást Nagy-Britannia is aláírta, és a több európai országgal együtt támogatja annak fennmaradását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában