Öttusa-vb – Két magyar döntős a férfiaknál

(Aktualisiert am:

Budapest/Mexikóváros – A négy magyar induló közül kettő – Demeter Bence és Regős Gergely – jutott be a férfiak hagyományos versenyének csütörtöki döntőjébe a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon.


A 83 induló a selejtezőben három csoportban küzdött az automatikus továbbjutást érő első tízbe kerülésért. További hat versenyző pontszáma alapján került a fináléba.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a C csoportban Demeter Bence 2:01.12 percet úszott, ami a negyedik helyet jelentette számára, Regős Gergely pedig 16. lett 2:07.97-tel. A vívópáston Regős rendkívül jól kezdett és végig kiegyensúlyozottan teljesített, így csoportjában 18 győzelemmel és kilenc vereséggel a második helyen végzett. Demeter kis bizonytalanság után tizedikként zárta a számot 16/11-gyel. A kombinált versenyt Regős ötödikként, Demeter hatodikként kezdte meg, végül utóbbi hetedik, előbbi tizedik lett.

A B csoportból egyik magyar sem lépett tovább. Bereczki Richárd úszásban 2:07.07 perces eredményt ért el, ami a 11. helyre volt elég. Fröhlich Tamás ugyanitt 2:08.10-el 15. lett. Vívásban Bereczki 11. volt 15/12-vel, Fröhlich pedig 25. 9/18-as mutatóval. Előbbi a kilencedik helyről kezdte meg a lövészetekkel megszakított futást, de jelentősen hátrébb csúszott, 16.-ként ért célba, utóbbi pedig a 23. helyről indult és végül 18. lett.

“Fiatal csapattal indultunk ezen a vb-n, a tisztes helytállás volt az elsődleges elvárás” – idézte a pentathlon.hu Martinek János szövetségi kapitányt. – “Fröhlichnek még sokat kell tapasztalnia, ez volt élete első felnőtt világbajnoki szereplése. Bereczki nagyon jól vívott, de a kombinált számban őszintén szólva sokkal többet vártam tőle, ennél jóval többre képes.”
A két továbbjutó teljesítményét értékelve úgy fogalmazott, hogy az utolsó számban mindketten nagyon elfáradtak, “biztos, hogy nem esett jól nekik az utolsó kör, de megérte”.

“Bence a vívásban hullámzóan teljesített, de ez is elég volt ahhoz, hogy az élmezőnyben maradhasson és onnan rajtoljon a kombinált számban. Gergő vívásával nagyon elégedett vagyok, végig bravúrosan vívott” – tette hozzá.
Szerdán a nők döntőjét rendezik többek között Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara részvételével.

– MTI –