Ötven évnyi vadászat után is éles a szem, biztos a kéz

A folyosó falán a sok-sok őzbaktrófea
A folyosó falán a sok-sok őzbaktrófea
Nyíregyháza – Kovács Sándor egykoron a vadásztársaság legfiatalabb tagja volt, ma ő a legidősebb.

Aki egyszer már belekóstolt a vadászat izgalmába, akit már magával ragadott a természet szépsége, az újra és újra otthagyja kényelmes foteljét és meleg szobáját, s megy, hogy kint a határban a vadásztársakkal ismét együtt lehessen.

Kiegészítő élelemforrás

Közéjük tartozik a Nyíregyházán élő Kovács Sándor is, aki 73 évesen is bizonyítja minden egyes alkalommal, hogy jó még a szem, biztos a kéz.

– A Rákosi-rendszer idején, 1951-ben a termelőszövetkezeti dolgozók is megszerezhették a vadászvizsgát, s vadászhattak. Édesapám is elkezdett vadászni, gyakran vitt ki magával a határba. Abban az időben jegyre osztották az élelmiszert, így tulajdonképpen a szegényeknek kiegészítő élelemforrás volt a vadászat. Édesapám is lőtt nyulat, fácánt, kacsát, igaz, akkor jóval több vad is volt – emlékezett vissza a régi időkre Kovács Sándor.

– Kezdetben Nyíregyházán egy vadásztársaság volt, legalább 160–170 taggal, később aztán több vadásztársaság is alakult, s felosztották maguk között a területeket. Édesapám a nyíregyházi Tangazdasági Vadásztársaság tagja volt, s amikor 1965-ben leszereltem a katonaságtól, lemondott a tagságáról a javamra, így a legfiatalabb tag voltam a társaságban. Akkoriban ugyanis a vadászvizsga feltétele volt a hajtó múlt mellett a sorkatonai szolgálat is.

Lőszervásárlási utalvány

Azóta folyamatosan vadászik Kovács Sándor, vagyis immár fél évszázada. Számos társas vadászatra meghívták a megyében, hiszen ismerték és tisztelték célzótudását, amit a koronglövészetnek köszönhetett.

– A koronglövészettel 1967-ben ismerkedtem meg és 1990-ig a rabja voltam, minden szabadidőmben ezzel a sporttal foglalkoztam, s akaratlanul is hozzásegített a repülő vad vadászatához. A fogoly, a gerle, a fácán mellett azonban lőttem őzsutát és őzbakot is. A lakás folyosóját közel 110 őzbaktrófea díszíti. A lelőtt fácánokért régebben lőszervásárlási utalványt is kaptunk. Előfordult, hogy a vadászszezon végén több lőszerem volt, mint a szezon kezdetekor.

– Szívesen kimegyek most is a vadászatokra, de inkább már „leálló” vadász vagyok az ízületeim miatt. Egykoron a Tangazdasági Vadásztársaságnak a legfiatalabb tagja voltam, ma pedig már én vagyok a legidősebb. A napokban is részt vettem vadászaton, egy nyulat és három fácánt lőttem. Régebben hívtak a hegyekbe vaddisznó vadászatra is, de engem mindig jobban érdekelt a repülő vad elejtése.

A beszélgetés során felidéződött az is, hogy az 1960-as években jóval nagyobb kiterjedésű volt a sóstói erdő.

– Akkor még a lőteret is erdő vette körül. Egyedül járhattam benne, nem kellett mellém vadőr, más szabályok vonatkoztak a vadászatra. Az erdőben annyira gazdag volt az állatállomány, hogy például gyéríteni kellett az őzet.

S vajon a család hogyan fogadta ezt a szenvedélyt?

– A vadászat révén hamarabb ismertem meg az apósomat, mint a feleségemet, tulajdonképpen általa jöttünk össze. A hitvesem már tudta, mivel jár a vadászat, így amikor 1970-ben összeházasodtunk, elfogadta az én hobbimat is.

KM-MML








hirdetés