Ötven évvel ezelőtt hunyt el Sipkay Barna

Az évfordulón Imola és Anett is lerótta kegyeletét az iskolájuk melletti Sipkay-szobornál
Az évfordulón Imola és Anett is lerótta kegyeletét az iskolájuk melletti Sipkay-szobornál - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Egy film forgatókönyvén dolgozott, amikor kiragadta kezéből a tollat a halál.


„Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Sipkay Barna író, a Kelet-Magyarország olvasószerkesztője 1968. január 28-án, röviddel éjfél után a nyíregyházi kórházban életének negyvenegyedik évében elhunyt. Évek óta tartó súlyos gyomorbetegsége hatalmasodott el rajta, amivel a szervezete nem tudott megbirkózni” – olvasható a Kelet-Magyarország ötven évvel ezelőtti számában.

„Sipkay Barna 1927. július 10-én született Nyíregyházán. Édesapja, Sipkay György nyugdíjas néptanító, aki munkáséveit a város tanyabokraiban parasztgyerekek nevelőjeként töltötte. Barna elemi és középiskoláit Nyíregyházán végezte. A haladó szellemű Kossuth-gimnáziumban érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, ahonnan a család szűkös anyagi helyzete miatt ki kellett maradnia.

Huszonegy éves korában munkát vállalt a TITÁSZ vállalatnál mint statisztikus. A száraz statisztika sem akadályozhatta meg abban, hogy a diákkorában elkezdett irodalmi tevékenységét folytassa. Egyre sűrűbben jelentkezett írásaival a különböző lapoknál. Tehetségére, tevékenységére felfigyelt a megyei napilap, és 1954-ben munkatársnak alkalmazta. Azóta megszakítás nélkül dolgozott a lapnál.”

Példakép és nevelő

„Az eltelt 15 évben a szerkesztőség egyik szellemi vezetője volt. Magas színvonalú írásai és szerkesztői munkája mellett példaképe és nevelője volt kollégáinak. A mások ügyeivel törődő fáradhatatlan újságírót a Magyar Újságírók Szövetsége helyi titkárává választották munkatársai.

Sipkay Barna az irodalmi életben országos hírnévre tett szert. 1963-ban jelent meg az első kötete Messzi harangszó címmel, a nyírségi emberek új életet próbálgató örömeiről, nehézségeiről. Azóta újabb öt kötetet publikált a Magvető Könyvkiadó a tollából. Jelenleg két posztumusz kötete áll rendezés alatt. Egy drámáját bemutatta a miskolci Déryné Színház – Darvas Ivánnal a főszerepben –, több rádió- és tv-játékát sugározták. Irodalmi és szerkesztőségi munkáját társadalmunk több kitüntetéssel ismerte el, SZOT- és József Attila-díjat is kapott” – áll a nekrológban.

Sipkay sokoldalú művész volt: az írás mellett tehetségesen festett, rajzolt; képeivel többször szerepelt kiállításokon. Első kötetét, az 1956-ban helyi kiadásként megjelent, Az új erdész című mesekönyvet is maga illusztrálta. Elbeszéléseit külföldi folyóiratok is közölték, a Nyakamban az élet című regényét lefordították cseh és német nyelvre.

Utcát neveztek el róla

Ezer szállal kötődött az ország keleti csücskéhez, a nyírségi emberekhez, s novelláiban e térség hétköznapi gondjairól, kudarcairól, sorsáról írt. Már három évvel halála után emléktáblát avattak tiszteletére a Kelet-Magyarország szerkesztőségének falán. Néhány évvel később utcát neveztek el róla a város új lakónegyedében. 1979-ben önálló kötetben adták ki műveinek bibliográfiáját, születésének 60. évfordulójára a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár emlékkönyvet jelentetett meg.

Szerkesztőségünkben 1982-től minden évben átadják az év újságírójának a Sipkay-díjat. A bronzplakettből – amely Tóth Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrász és éremművész alkotása – még van néhány évre való készletünk.

KM-HP


Fájdalmas, különös, sőt, rettenetes volt a feladat

Kollégái ekképp emlékeztek rá Az utolsó beszélgetés című cikkben: „Elnézést a gyengeségért, de fájdalmas és különös, sőt, rettenetes feladat ide, a harmadik oldalra Sipkay Barnáról írni, hiszen néhány napja még – és előtte évekig – ő járta a szerkesztőséget reggelenként, hogy fiúk, mit adtok a harmadik oldalra. Ő szervezte, szerkesztette a Kelet-Magyarország legfontosabb riportjait, információit. Most pedig itt jelentjük olvasóinak, barátainak, hogy elment. Január 19-én volt bent utoljára a szerkesztőségben. Kéziratokat hozott. Falusi riportot a húsproblémáról; felül írtuk a nevét a vasárnapi számban, hogy Sipkay Barna riportja. »Jaj, ne írjátok így! Hiszen nem is olyan jó!« – tiltakozott, mint mindig, ha valamiben formailag is jelezni akartuk rendkívüli tehetségét. Aztán hozott egy kis publicisztikát a szívátültetésről és az ezer és ezer szív meggyilkolásáról, ami naponta Vietnamban történik. Ekkor beszéltünk vele utoljára.” A temetéséről így tudósított lapunk: „Az Északi temető ravatalozójában január 31-én mintegy ezer gyászoló mély részvéte mellett búcsúztatták Sipkay Barnát. Megjelentek munkatársai, barátai, ismerősei, tisztelői, a megyei és városi tanács, társadalmi és tömegszervezetek, oktatási és kulturális intézmények képviselői. Jósvai László meleg szavakkal emlékezett a rendkívül nagy teherbírású, szerény, halk hangú író rövid, de tartalmas életútjáról. A sírnál a Magyar Írószövetség nevében Végh Antal író, a Magvető Könyvkiadó képviseletében Kajatán Endre főszerkesztő vett végső búcsút az elhunyttól. A frissen hantolt sírt elborították a hála és kegyelet virágai.”








hirdetés