Ötven perccel tovább alhatnak a Mátészalkára utazó iskolások

Nem a Mikulás hozza el a megoldást, de ettől még nagyon örülnek neki a diákok és a szüleik
Nem a Mikulás hozza el a megoldást, de ettől még nagyon örülnek neki a diákok és a szüleik - © Fotó: Kóródy Ádám
Fehérgyarmat, Mátészalka – Ötven perccel tovább alhatnak azok a diákok, akik mindennap Fehérgyarmatról Mátészalkára utaznak iskolába, mivel sikerült optimalizálni a reggeli buszközlekedést.

Korábban a diákok és a szülők egyaránt sérelmezték, hogy 5 óra 55 perckor buszra kellett szállniuk, ha be akartak érni iskolakezdésig, s valójában nem is kizárólag a koránkeléssel volt gondjuk. Leginkább azt az 50 percnyi holtidőt sajnálták, amellyel a busz beérkezésétől az első becsengetésig számolniuk kellett.

Sajnos több olyan diák is akadt, aki a korán nyitó kocsmákban próbálta hasznosabbá tenni a kényszer szülte várakozási időt. Mindemellett az is a buszok későbbi indulása mellett szólt, hogy jó néhány fehérgyarmati tanuló éppen a rossz közlekedés miatt kért kollégiumi elhelyezést, holott csak 21 kilométer választotta el a saját városától.

A szolgáltató az egyre szaporodó panaszok láttán utasszámlálást rendelt el, s a kapott adatok alapján az Északkelet-magyarországi Közlekedésszervező Iroda javaslatot tett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. A minisztérium illetékesei a javaslatot elfogadták, s december 10-étől a 6 óra 35 perckor induló busz 7 óra 15 percre érkezik majd be Mátészalkára, kényelmes bejutást biztosítva ezzel az iskolákba.

A változtatásnak köszönhetően már nem csak a fehérgyarmati diákok, de a tunyogmatolcsiak és a györtelekiek is kipihentebben érkezhetnek az órákra vagy vállalhatják az ingázást a kollégiumi elhelyezés helyett.

KM








hirdetés