Őzbakleltár az utolsó megyei rizsföldön

Horváth Árpád figyelmét még menet közben sem kerülheti el semmi
Horváth Árpád figyelmét még menet közben sem kerülheti el semmi - © Fotó: Janics Attila
Milota – Egy kellemes munkanap története, avagy bepillantás a Halvány­hát Vadásztársaság mindennapjaiba.

– Volna kedved teleobjektívekkel őzekre vadászni? – kérdezte telefonon lapunk külsős fotós munkatársa. Gyakran múlatom az időt effélével a lakóhelyemhez közel eső Sóstói-erdőben, na de munkaidőben…? Gondolkodni kezdtem, vajon kibírnék-e egy fél napot politikai sajtótájékoztatók nélkül, ám amikor megtudtam, hogy a Felső-Tisza és a Túr – kedvenc nyaralóhelyeim – környékére indul, azonnal döntöttem: vele tartok, elvonási tüneteimet pedig a Kelet korábbi számainak böngészésével enyhítem a kocsiban.

A kirándulás célját már csak indulás után tudtam meg: nyakunkon az őzbakok vadászidénye, mi pedig egy „leltározó” hivatásos vadászt fogunk elkísérni.

Több mint ötezer hektár

Az autópályára termett kocsiból az eredetileg zöld, kamuflázs gyanánt alaposan besározott Lada Nivába átülve hamarosan a természetismeret egy egészen új dimenziójába csöppentem.

– Ott egy elég jó bak, ismerem, abban a lucernásban szokott aludni – efféléket mormolt Horváth Árpád, mielőtt a városi, napjai túlnyomó részét a szerkesztőségben töltő újságíró egyáltalán behatárolhatta volna az égtájat, amerre néznie kellene. Elég jól ismerem a megyeszékhely aprócska parkerdejét, de egy 5300 hektáros vadászterület őzeit egyenként számon tartani? – ebben nagy előny, ha valaki 24 éve hivatásos vadász.

A Halványhát Vadásztársaság területe Tiszakóród, Tiszacsécse, Tiszabecs, Milota és Sonkád környékén található, fácán és nyúl tekintetében igen gazdag, van fogoly és tőkés réce is, a nagyvadak közül az őz mellett a vaddisznó és a szarvas fordul elő „átutazóban”. A társaság bérvadásztatással igyekszik minimalizálni a veszteségeit, s hogy jól csinálják, és jók az adottságaik, bizonyítják a visszajáró vendégeik, akik többek között Ausztriából, Németországból, Dániából utaznak Szabolcs-Szatmár-Beregbe.

Nyolc éve visszajár a bajnok

– Valere Beckers sportlövő Európa-bajnok nyolc éve vállalkozik arra, hogy Belgiumtól idáig autózzon az őzbakok, és persze az érintetlen táj szépsége miatt. Ő például a legalább hatéves, szabályos agancsú bakokat részesíti előnyben, de olyan vendégünk is akad, aki a szabálytalan trófeákat gyűjti – részletezte Horváth Árpád, miért is van szükség a választék feltérképezésére.

A vadászmester hetedikes korában, egy pézsmapocok elejtésével kezdte a pályát, de elárulta: nem erre készült. A főiskolán állattenyésztést tanult, a tiszakóródi tsz-nél helyezkedett el, ám ez a rendszerváltás idején már nem bizonyult nyugdíjas állásnak.

– Az őzekre keveset vadászunk, átengedjük őket a vendégeinknek, ugyanis a társaság területén a vadgazdálkodási tervben meghatározott számú egyedet lehet elejteni. A vaddisznót – a malacait vezető koca kivételével – viszont bármikor meglövöm, mivel hatalmas károkat tud okozni a földeken, a vadásztársaságnak pedig elemi érdeke az együttműködés a gazdákkal. Az udvarokra gyakran beszökő rókákat sem kíméljük – engedett bepillantást a mindennapjaiba Árpád, miközben a terepjáróval róttuk a szatmári földutakat, meg-megálltunk, hogy táv­cső, illetve teleobjektív segítségével figyeljük a rudlikat és a különösen gazdag madárvilágot.

hamarosan-puskavegre-kerulhet-a-tiszabec-1

Hamarosan puskavégre kerülhet a tiszabecsi templom előtt lencsevégre kapott őzbak
Fotó: A szerző

Búcsú alkonyat után

Az alkonyat is a határban ért minket, és csak akkor jutott eszembe az órámra nézni; a szatmári táj és állatvilág, a beszélgetés ezek kiváló ismerőjével még a pártpolitika hiányát is képes volt – ha csak átmenetileg is – feledtetni.

És hogy milyen a milotai vendéglátás? Arról egy külön cikkben kellene beszámolnom…

Hoványi Péter


Nem vették figyelembe az éghajlatot

A szántóföldeket járva a vadász felelevenítette a nagyüzemi mezőgazdaság egyik meglehetősen sikertelen epizódját is.

– A megyében utolsóként, 1984-ig a milotai termelőszövetkezet foglalkozott rizstermesztéssel – mutatott körbe Horváth Árpád egy olyan területen, ahol az avatatlan szemnek semmi különös nem tűnne fel.

– Az első két évben kiváló volt a termés, de hamarosan kilúgozták, kihasználták a földet, ráadásul mindehhez hatalmas földmunkára volt szükség. A rizs feleannyit hozott, mint amennyit belefektettek – emlékezett vissza, de hozzátette azt is: a rizsföld csatornáiban annyi kárász és csuka élt, hogy lényegében bármivel lehetett halat fogni, akár egy üres, meghajlított gombostűvel is.








hirdetés