Pákolicz már játékra éhes

By Mán László
Pákolicz Dávid
Pákolicz Dávid
Vácon már pályára léphet a Nyíregyháza Spartacus egyik meghatározó játékosa.

Nincs rosszabb érzés annál, mint amikor egy focista a lelátóról kénytelen nézni társait, hiszen nem lehet közöttük. Így volt ezzel szombaton Pákolicz Dávid, a nyíregyháza Spartacus játékosa. A csapat egyik motorját is elkapta az a vírusos valami, ami jó pár csapattársát is legyengítettet. Szerencsére úgy néz ki, ez már a múlté.

Legyengítette a vírus

– Köszönöm az érdeklődést, már jobban vagyok, éppen most végeztünk a tréninggel- mondta érdeklődésünkre a játékos szerdán késő délután. – A betegség miatt egy picit még gyengébbnek érzem magam, de a hét végére biztosan visszanyerem az erőm. Sajnálom, hogy szombaton nem játszhattam, de a betegségi kifogott rajtam. Van olyan jó a keretünk, hogy ilyenkor nem is szabad kockáztatni, olyan játsszon, aki százszázalékos, mert a legfontosabb a csapat sikere.

A Szpari egyik vezérlakja már alig várja, hogy szombaton Vácon ismét a kezdőben legyen, és persze bízik a sikeresen vendégszerepelésben.

Nem lesz könnyű mérkőzés

– Reméljük, hogy nem szakad meg a tavaszi remek idegenbeli mérlegünk. Nem lesz könnyű mérkőzés, mert a Vác nem rossz csata, ezzel együtt bízom a sikeres szereplésben, ami akár három pontot is jelenthet számunkra-így Pákolicz Dávid.

Ami a klubot illeti, azok közül, akiknek tartoztak, újabbakkal sikerült egyezségre jutni. Csütörtökön a megszokott módon délelőtt, két csoportban edzenek majd a játékosok Brekk János szakmai igazgató irányításával, pénteken ismét gyakorlás, majd szombaton jöhet a váci portya.








hirdetés