Palkovics: az új buszstratégia fókuszában az utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll

Budapest – Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) ülésén.

A miniszter hangsúlyozta: a stratégia része a megfelelő összetételű, a közlekedési igényeket az utasforgalomhoz igazodóan kielégítő modern, magas hazai hozzáadott értéket képviselő autóbusz-állomány kialakítása.

Palkovics László jelezte: a stratégiai célok között szerepel a magyarországi autóbuszgyártás megerősítése, a becslések szerint 2022 végéig a hazai buszgyártó cégek 3060 új buszt tudnak legyártani.

A Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság tevékenységének középpontjában a hazai gyártókapacitás és a beszerzés összehangolása áll – mondta a miniszter.

Hozzátette: a hazai buszállomány elöregedett, a járműparkot meg kell fiatalítani, összesen 6000 autóbuszt kellene lecserélni.

Jelezte: a stratégia része az iskolabusz koncepció megvalósítása, amely elsődlegesen az iskolás korú gyermekeknek a lakóhelyük és az iskolájuk közötti szállítását szolgálja.

Az iskolabuszok forgalomba állításakor a legfontosabb szempont, hogy biztosítsák a tanulók biztonságos közlekedését az iskolájukig és vissza. Ezért el kell érni, hogy az iskolabuszok közlekedését nyomon lehessen követni, egyfajta beléptető rendszert kell majd működtetni, és a buszokat videokamerákkal is fel kell szerelni – fejtette ki.

Elmondta: 2019-től az iskolabusz szolgáltatást két tankerületi központban tesztelik, nevezetesen Kecskeméten és Debrecenben. Kecskeméten 25 alapfokú és 6 középfokú oktatási intézményt vonnak be a tesztüzembe, míg Debrecenben 32 általános iskola és 10 középiskola vesz részt a tesztelésben. Az iskolabuszok tesztüzemeltetése 2020 közepéig tart.

A miniszter szólt arról is, hogy a közösségi közlekedés megújításának fontos eleme lesz a vasúti és a közúti autóbuszos személyszállítás menetrendjének összehangolása, az “egyjegy rendszer” bevezetése, mert ez nagymértékben segíti majd a vasúti és közúti közlekedési csomópontokban az utazóközönség átszállását, gyorsabb közlekedését.

Kiemelte: a közösségi közlekedésben, a városi buszok üzemeltetésében kiemelten fontos szerepet kapnak majd a “zöldbuszok”, vagyis a környezetkímélő technológiával üzemelő buszok, például az elektromos járművek üzembe állítása.

Palkovics László elmondta: stabil kereslet esetén a hazai buszgyártók nagyon jelentősen képesek növelni a gyártási kapacitásukat, sőt, exportra is tudnak majd hazai buszokat gyártani. Ez esetben három komoly hazai cég jön számításba, az ITK Holding Zrt., a Kravtex Kft. és az Ikarus Járműtechnika Kft.

A miniszter rámutatott: 2020-tól elkerülhetetlen lesz a hazai piac liberalizációja, ami azt jelentheti, hogy a magyar közúti szolgáltatók mellett piacra lépnek versenyképes külföldi, közösségi autóbusz-közlekedésben érdekelt cégek is.

– MTI –








hirdetés