Pánikkezdés utáni magabiztos befejezés

Akt.:
Gidai Eszter és a várdai csapat egyre közelebb kerül a hőn áhított célhoz
Gidai Eszter és a várdai csapat egyre közelebb kerül a hőn áhított célhoz - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Tizenegy gólos győzelmével a bajnoki cím kapujához érkezett a Kisvárdai KC a női kézilabda NB I B-ben.

Az utolsó előtti fordulóhoz érkeztek a csapatok a női NB I B-ben, és ennek a két játéknapnak nem kevesebb a tétje az újonc kisvárdai csapat számára, minthogy megszerzi-e a bajnoki címet. Úgy léptek pályára a hölgyek, hogy tudták: ha begyűjtik mind a négy pontot, akkor megvan az elsőség.

Nos, a fele már teljesítve, hiszen szombaton a Szent István SE ellen hozta a kötelezőt a KKC. Pedig nem indult jól a meccs, mert ugyan felkészült a házigazda a pestiek félpályás letámadós védekezéséből, mégsem működött, amit elterveztek. Ellenben a vendégcsapat alaposan bekezdett, és 7–2-re is vezetett már. A pánikkezdést a várdaiak átvészelték azzal, hogy Scholtz Andrea ragyogóan védett, és szünet előtt utolérték ellenfelüket, a pihenőre pedig már kétgólos előnnyel mehettek.

Ez megnyugtatta a csapatot, és a második félidőben már rendben mentek a várdaiak dolgai, nőttön nőtt a különbség, és végül 11 gólos különbséggel szerezték meg a győzelmet. Így aztán már „csak” a szombati Eger elleni győzelem hiányzik az elsőséghez.

NB I B, női: Keleti csoport

Kisvárdai KC–Szent István SE
35–24
(15–13)

Kisvárda, 570 néző, v.: Bujdosó, Horváth V. Kisvárda: Scholtz – Vukojevic 3, Lévai 3, Bízik B. 1, Tarjányi 4, Gedroit 11/2, Héjjas 1. Csere: Puscas, Szabó V. (kapusok), Dudás G. 3, Csibulenko 4/2, Komsa 2, Gidai 2, Major F. 1, Kránitz. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 10, illetve 12 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 6/4. Junior: 27–34.








hirdetés