Papír helyett eRecept – kényelmesebb receptkiváltás, biztonságosabb gyógyszerezés

Akt.:
Papír helyett eRecept – kényelmesebb receptkiváltás, biztonságosabb gyógyszerezés
© Fotó: dreamstime.com
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) 2017. november 1-jétől működik. Az egészségügyi intézmények ide töltik fel a betegek ellátása során keletkező összes dokumentumot. Ilyen dokumentum az eRecept is, ami a korábbi papírrecept digitális változata.


Bevezetésével a receptfelírás és -kiváltás, ezen keresztül a gyógyszerezés is biztonságosabbá és hatékonyabbá válik. Segítségével az orvos ellenőrizheti és figyelemmel kísérheti, hogy a felírt készítményt kiváltották-e, vagyis a beteg megkezdte vagy folytatja-e a terápiát, illetve az esetleges gyógyszer kölcsönhatások, túladagolások is azonosíthatók.

– Az eRecept egyik legnagyobb előnye, hogy a beteg bárhol az országban kiválthatja a gyógyszereit anélkül, hogy papír alapú felírási igazolás lenne a kezében, hiszen az orvos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe előzőleg már feltöltötte az ehhez szükséges pontos adatokat, melyek Magyarország összes patikájában elérhetőek – mondta el lapunk érdeklődésére Nagyné dr. Csikós Gréta. A nyíregyházi Korona Gyógyszertár szakgyógyszerésze hozzátette: ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki hozzáférhet a beteg személyes adataihoz.

– Az eRecept sokkal bizalmasabb adatkezelést tesz lehetővé. A páciens adatlapján mindenki csak azt a területet láthatja annak adataiból, amivel dolgoznia kell, így például a gyógyszerészek kizárólag a gyógyszerekkel kapcsolatos információkat ismerhetik.

– Sok gondot okoztak régebben a hibásan felírt vagy elhagyott, megsérült, használhatatlanná vált receptek. A rendszer ezt is kiküszöböli, hiszen nem engedi, hogy bárki rossz jogcímen írjon fel gyógyszert. A vényeknek emellett bizonyos alaki kellékeknek is meg kellett felelniük, például ha lemaradt egy bélyegző, az orvos aláírása, vagy nem volt megfelelő a dátum, hibás volt TAJ szám, az mind megakadályozhatta, hogy a gyógyszerész kiadja az orvosságot, mert a recept nem volt érvényes. Az eReceptekkel ilyen probléma nem lehet, mert kizárólag hibátlanul kerülhetnek fel a Térbe – sorolta a szakember.

Hogyan működik?

Betegség, rutinvizsgálat vagy rendszeres ellenőrzés esetén a páciens felkeresi orvosát, aki elektronikusan „felírja a receptet”, és erről felírási igazolást ad.

A páciens vagy – ahogy a hagyományos receptnél – bárki más bemutatja a gyógyszerésznek a felírási igazolást. Ha mi váltjuk ki személyesen, elég a TAJ kártya és valamely személyazonosító okmány (sőt, akár csak az eSzemélyi), mert a recept az EESZT-ben a gyógyszerész számára látható.

Az eReceptet – ellentétben a papíron kiállított hagyományos recepttel – nem lehet elveszíteni. A páciens bemutatja a gyógyszerésznek TAJ kártyáját és valamely személyazonosító okmányát (vagy csak az eSzemélyi igazolványát), aki már ki is tudja adni a betegnek felírt gyógyszereket

Más számára is lehet receptet kiváltani, ahogyan eddig is, a papírrecept utódjával, a felírási igazolással.

– PR cikk –

Címkék: , ,







hirdetés