Paralimpia 2016 – Ráczkó Gitta lesz a zászlóvivő, jóváhagyták a magyar csapat összetételét

Budapest – A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) pénteki közgyűlésén jóváhagyták a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpián részvevő magyar csapat összetételét: a majdnem véglegesnek tekinthető helyzet szerint 11 sportágban 39 versenyző képviseli az országot Rio de Janeiróban.

A megnyitón a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a magyar zászlót.

Szabó László, az MPB elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, egy-két halvány esélyük van még szabadkártyák révén kvótát szerezni, de ezekben nem igazán reménykednek. A 39-es létszám hattal több, mint a négy évvel ezelőtti, londoni.

A csapatot és a formaruhákat pénteken este, látványos showműsor keretében mutatták be a Várkert Bazárban. A felvonuló kollekciót, amelyben a fehér, a sötétkék és a világosbarna szín dominál, a celeni márkát képviselő Cselényi Eszter álmodta meg, míg a küldöttség sportruházatát a magyar tulajdonú Tisza tervezte és gyártotta. Utóbbiban a hagyományos piros-fehér-zöld mellett a szürke-bordó színkombináció kapott még főszerepet.

Cselényi Eszter elmondta: ez a projekt különösen kedves volt a számára, de egyben nagy kihívás is, mindenki esetében külön szabásmintával dolgoztak, minden sportolóra ráigazították a ruhákat.

A kollekciókat maguk a sportolók, illetve ismert színészek mutatták be a divatbemutatókon látott kifutón.

Szabó László a látványos és szórakoztató műsor végén bejelentette, hogy Rióban a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a zászlót az ünnepélyes megnyitón.

“Nagy megtiszteltetés ez a számomra, nagyon örülök, hogy felkértek” – mondta az MTI-nek a kerekesszékes sportoló, akinek az a célja a játékokon, hogy fő számában, 100 méter mellen bejusson a döntőbe.

A XV. paralimpia 54 nap múlva kezdődik Rio de Janeiróban. A magyar csapat eskütételére augusztus 28-án, a Nemzeti Színházban kerül sor.

A magyarok eddig 126 érmet nyertek a paralimpiákon.

A jóváhagyott magyar paralimpiai csapat:

asztalitenisz (6):
Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula
atlétika (5):
Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika
erőemelés (2):
Sas Sándor, Tunkel Nándor
evezés (1):
Lőrincz Krisztina
judo (2):
Burányi Flóra, Szabó Nikolett
kajak-kenu (4):
Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert
kerekesszékes vívás (5):
Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Osváth Richárd
kerekesszékes tenisz (1):
Németh Roland
kerékpársport (1):
Butu Arnold
sportlövészet (2):
Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
úszás (10):
Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ráczkó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt

– MTI –








hirdetés