Helyi közélet

2014.12.31. 14:19

Visszatekintő: Már Vásárosnaményból érkezik a csekk

Vásárosnamény - A beruházás 1,8 milliárd forintos hazai forrásból valósult meg és közel 300 új munkahelyet teremtett.

Vásárosnamény - A beruházás 1,8 milliárd forintos hazai forrásból valósult meg és közel 300 új munkahelyet teremtett.

Egy évvel, egy hónappal és egy nappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kihelyezett kormányülésen tájékozódott a beregi térség helyzetéről Vásárosnaményban, s a mezőgazdaság mellett kitörési pontot keresett a foglalkoztatásban, az idén februárban hivatalosan is megnyitották a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálatot. Az adatfeldolgozó központ közel háromszáz, főként középfokú végzettséggel rendelkező, közmunkaprogramban dolgozó fiatalnak biztosít állandó kereseti és munkalehetőséget. Ide futnak be a Dunától keletre fekvő területetek és Pest megye közlekedési szabálysértései, a gyorshajtók adatait február elsejétől immár a beregi városban dolgozzák fel. Emberfeletti munkát végeztek a tervezők, a kivitelezők: a 2013. január 23-ai első sajtótájékoztatót március 28-án a végleges tervek bemutatása, majd július 19-én alapkőletétel követte, december 20-án átadták a kész épületet, az idén február elsején pedig megkezdődött a beérkező adatok feldolgozása.

Daróczi Gábor a vásárosnaményi önkormányzatnál dolgozott közfoglalkoztatásban, irodai asszisztensként.

– Ebben a térségben nehéz munkát találni, ezért nagyon jó lehetőséget láttam az adatfeldolgozó központban. Itt megalapozhatom az életemet, anyagi biztonságot nyújt, ráadásul a csapat is jó – mondta akkor a fiatalember.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában