Párizsi út lesz a megmérettetés fődíja

A nyertes csapat négy napot tölthet Párizsban
A nyertes csapat négy napot tölthet Párizsban
Nyíregyháza – A cél, hogy a tanulók megismerkedjenek a problémamegoldás módszertani hátterével.


A nagy érdeklődésre tekintettel január 21-éig regisztrálhatnak a diákok az országos középiskolai problémamegoldó versenyre. A történelmi témákat feldolgozó stratégiai vetélkedőt ötödször szervezi meg a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata. Az elmúlt években már közel 1500 tanuló vett részt az ország legnépszerűbb, középiskolásoknak szóló esettanulmány-versenyén. A fiataloknak fontos motiváló tényező, hogy a győztes csapat négynapos párizsi utat nyerhet.

Négy forduló

– A részvételt elsősorban azoknak a diákoknak ajánljuk, akiket érdekel a stratégia és a problémamegoldás világa, valamint szeretnék fejleszteni logikai, érveléstechnikai és prezentációs képességeiket. A verseny célja, hogy a tanulók megismerkedjenek a problémamegoldás módszertani hátterével, valamint hogy bővítsék történelmi ismereteiket – mondta Dékány József, a szervezők csapatának vezetője.

A négyfordulós megmérettetésen valamennyi középiskolás részt vehet, aki otthonosan mozog a történelem világában, szeret érvelni és csapatban dolgozni. Fontos kritérium, hogy a diákok háromfős csapatban regisztrálhatnak, ugyanakkor nem kitétel, hogy egy intézményből érkezzenek. Jelentkezni az okpv.hu/regisztracio oldalon található online felület kitöltésével lehet.

Az első, január 28-áig tartó fordulóban a versenyzők a Case Solvers honlapján elérhető, online történelmi esettanulmányt oldanak meg, amit egy újabb, február 11-én záródó netes etap követ. Az első két fordulóban elért teljesítmény alapján az adott régiókból a nyolc legmagasabb pontszámot elérő csapat jut be a március 3-án megrendezendő regionális döntők egyikébe. Az országos finálét március 24-én szervezik az MCC budapesti székhelyén, amelyen a legjobb 24 csoport vehet majd részt.

A diákoknak érdemes az utolsó fordulóba jutásért küzdeniük, hiszen azon kívül, hogy az első három helyezett automatikusan felvételt nyer az MCC Középiskolás Programjába, értékes nyeremények is várnak rájuk.

KM








hirdetés