Párnázott lapátnyél

Párnázott lapátnyél
© Illusztráció: HBN-archív
Megyénkben az aktív korúak több mint tizenhét százaléka közfoglalkoztatott. Lesújtó ez az arány, annak tükrében meg végképp, hogy az ország nyugati csücskében ez a szám nem éri el az egy százalékot. Csáki Alexandra írása.

Legyinthetünk megadóan azzal takarózva, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregről lemondtak a befektetők, míg Dunántúlon egymást érik a gyárak, vagy hogy a határ mellett élők ingázhatnak Magyarország és Ausztria között. Ne feledkezzünk meg azonban az emberi tényezőről sem. Szívesen látnék kimutatást arról is, hányan vannak a régiónkban, akik egy percet nem dolgoztak még, mert bár egészségesek és minden tekintetben alkalmasak lennének, messziről elkerülik a munka világát.

Szociológus barátnőm mesélte, hogy egyszer egy kutatás során több interjút készített olyan halmozottan hátrányos helyzetű településeken élőkkel, akik családjukkal mélyszegénységben tengődnek, mégis, a két szülő közül csak a férj dolgozik. Míg apa alkalmi munkákat vállal, addig anya otthon vigyáz a gyerekekre. A hány évesek a kicsik kérdésre megdöbbentő válaszok érkeztek: gyakran már tinédzser korba léptek a „csemeték”.

Az asszonyok szerint jobban megéri otthon maradni, mert a családi pótlék csak kevéssel soványabb, mint amit minimálbérre bejelentve megkeresnének. De ha már mindenképpen el kell menni dolgozni, inkább választják a köz-, mint a mezőgazdasági idénymunkákat, mert míg utóbbi esetében gyakran hat–nyolc órát kell robotolniuk azért, hogy megkeressék a napi betevőt, közfoglalkoztatottként a lapát nyelét támasztva (kár, hogy nincsen belőle párnázott modell), erőfeszítés nélkül kapják meg ugyanazt az összeget hónap végén. A hülyének is megéri, nem?

Csáki Alexandra








hirdetés