2012.05.8 09:59; Frissítve: 2012.05.8 09:59


Pedig a Nyírkarászt nem szokás kitömni…

Nyírmada Nyírmada
írta Koncz Tibor - A Nyírmadának „játszottak” a megyei első osztály huszonnegyedik fordulójában. Leginkább Tiszavasváriban, ahol a harmadik helyen táborozó hazaiak „elkapták” az aktuális bajnoki kör előtt még élen nyomuló Nagyszekerest.

alt hiba beküldése

A Szőke-legénység pedig nem baltázta el a talán soha vissza nem térő lehetőséget: alig huszonnégy órával később a Nyírkarász elporolásával (5–0) a tabella tetejére ugrott. Az már csak a hab a tortán, hogy a házigazda úgy termelt öt gólt, hogy a huszonegyedik perctől, amikor még 0–0 volt az állás, tíz emberrel futballozott.

No és az sem érintette rosszul a Madát, hogy a negyedik Mándok, valamint az ötödik Balkány egyaránt saját közönsége előtt „állt fejre”, alighanem végképp eltemetve dobogós álmát.

– Mi tagadás, nem számítottam arra, hogy ilyen jól jövünk ki ebből a hét végéből – ütött meg szokásához híven őszinte hangot Szőke István, a Nyírmada játékos-edzője. – Tudtuk, nyerni kell, hogy maradjon esély, annyi előnyünk volt, hogy a Tiszavasvári–Nagyszekeres meccset egy nappal korábban, szombaton rendezték, amelyen nekünk kedvező eredmény született. Persze, mindez mit sem ért volna, ha mi elbukunk, szerencsére másként történt: mondhatom, nagyon jól futballoztunk, azt csak halkan teszem hozzá, a Karászt nem szokás „kitömni”, ahhoz túlságosan jó csapat! Előfordult, hogy rosszabb játékkal is sikerült győzni, ami bizonyítja a társaság erejét, de az igazi az, ha a jó teljesítmény szép focival párosul.

Szó se róla, a madaiak mindkét „fronton” (mutatós futball, eredményes szerepés) jeleskednek tavasszal, Idei kilenc fellépésükből nyolcat behúztak, csupán az Újfehértó elleni hazai döntetlen ejtett pacát az összképen. Emellett összesen hetvenhat gólt vágtak, miközben viszonylag keveset (31) kaptak, ráadásul eltűntették a Nagyszekeres ősszel felhalmozott hét pontot fórját. Meglehet, eljött az igazság ideje, a soros bajnoki körben ugyanis éppen a Szekeres vendégeként – ami akár a szezon összecsapásaként titulálható – mutatja meg magát a Mada.

– Azt gondolom, önmagáért beszél, az ősszel szerzett harmincnyolc gólhoz az eddigi tavaszi meccseken ugyanennyit „hozzápakoltunk” – állapította meg Szőke István. – Rajtunk aligha kérhetik számon, hogy csak a védekezéssel törődnénk… Nem ez a szándékunk a következő fordulóban sem, bár az is nyilvánvaló, minden mérkőzés más. A Magyar Kupában nemrég összekerültünk a Nagyszekeressel, otthon kikaptunk 3–1-re, ettől függetlenül vallom: bármi lehet…. Most dumálhatnék mindenfélét arról, hogy ez is csak olyan meccs, mint a többi, kár mellébeszélni, sok minden múlhat a találkozón, természetesen azt remélem, nekünk lesz okunk az örömre. 

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2