“Pedig már azon gondolkoztam, hogy leigazolom Böde Dánielt!”

“Pedig már azon gondolkoztam, hogy leigazolom Böde Dánielt!”
© Illusztráció: KM-archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 12. fordulójában hat meccset rendeztek szombaton.

Milota–Kölcse 2–1 (2–0)

Milota, 120 néző, v.: Vasas J.

Milota: Kánya G. – Papp R., Siket L., Nyilas B., Csokai S., Antal J. (Balog S.), Fóris I. (Delényi A.), Mikulka D., Lukács Martin, Lukács Márk, Rebryk. Edző: Elek László.

Kölcse: Nyilas M. – Zavanyi B., Sztáraszta F., Sira T., Botos Á., Kövesligeti L., Dobos I. (Varga F.), Botos V. (Nádasdi Gy.), Kopcsár, Repljuk (Szverenkó), Szkunzjak. Edző: Simon Csaba.

Gól: Mikulka D. 2, illetve Szkunzjak. Ifi: 2–0.

Elek László: – Nagyon jó teljesítményt produkált mindkét csapat. A mérkőzés elején hamar két gólos előnyre tettünk szert, a második félidőben további gólokat kellett volna rúgnunk, ehelyett szorossá tettük az eredményt a jó erőkből álló kölcsei csapat ellen. Ismét nyertünk egy rangadót.

Simon Csaba: – Az első tíz percben szinte belealudtunk a mérkőzésbe. A partjelző sorozatos tévedései között egy meg nem adott tizenegyes is szerepelt az első félidőben. A folytatásban akár ki is egyenlíthettünk, rengeteg helyzetet hagytunk kihasználatlanul.

Csenger–Tarpa 3–2 (2–0)

Csenger, 100 néző, v.: Szabó I.

Csenger: Bodnár B. – Mona Á., Sopota S. (Imre M.), Korponai K., Gaál K., Garda P., Ilbán M. (Orosz F.), Geletey Z. (Burjász J.), Pintye N., Juhász N., Juhász M. (Katona P.). Edző: Juhász Ferenc.

Tarpa: Szűcs K. – Antal R., Szidor S., Kusnyir, Egresi G., Péter Gy. (Kemény Cs.), Tar E., Kemény G. (Vince K.), Djacsenko (Orosz E.), Barta F., Rozman S. Játékos-edző: Rozman Sándor. Kiállítva: Katona P. (87. perc).

Gól: Pintye N., Juhász M., Juhász N., illetve Tar A., Bartha F. (11-esből).

Juhász Ferenc: – Bárcsak idegenben is ilyen elánnal játszanánk. Nagyon jó erőkből álló Tarpát sikerült legyőznünk, igaz, a mérkőzés végét nagyon nehézzé tettük magunknak. Végre egymásra talált a csapat és a szurkolótábor.

Rozman Sándor: – Ameddig ilyen játékvezetőket fognak küldeni a meccsünkre, addig kár is elutaznunk idegenbe. Szinte bokszmérkőzést kellett vívnunk, amihez nagyon nehezen tudott a fiatal csapatom alkalmazkodni. Volt itt az alattomos könyökléstől kezdve a páros lábbal becsúszásig minden, és ehhez sajnos partner volt a bíró is. Az pedig, hogy a csengeri sportelnök mérkőzés után bejön az öltözőnkbe, és izomból belém rúg, azzal csak a saját csapata győzelmét minősíti.

Nábrád–Tisztaberek 1–0 (0–0)

Nábrád, 100 néző, v.: Piskóczi Zs.

Nábrád: Pásztor A. – Kondor G., Szabó T., Mecz J., Balogh Gy., Tejfel D., Tóth A., Pásztor L. (Balla N.), Mercz L., Jakab T. (Fejes A.), Pásztor Z. Edző: Végh András.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Szabó L. (Rudnák N.), Nagy J., Makszim G. (Lukács N.), Molnár Róbert (Nyisztor T.), Bencze Á., Kocsán G., Molnár Roland, Lázár R. (Kálló A.), Fábián G. Edző: Oroszi István.

Gól: Tejfel D. Ifi: 2–10.

Végh András: – Ha ez a mérkőzés a tippmix tétlapon szerepelt volna, akkor erre a meccsre biztos azt mondják hogy bunda. Most bebizonyítottuk, utolsókból is lehetnek elsők. Rozman Sándornak üzenjük, hogy várjuk a múltkori felajánlását.

Oroszi István: – A mai gyenge teljesítményünk után nem érdemeltünk még pontot se. Gratulálok a lelkesen játszó hazai csapatnak.

Csengersima–Beregdaróc 2–0 (1–0)

Csengersima, 120 néző, v.: Pethő P.

Csengersima: Bélteki L. – Kocsis I., Gaál Cs., Balogh B., Gyarmati N. (Csontos A.), Korpás A., Juhász P. (Kerekes M.), Halász N., Volkán R. (Metcner Cs.), Szűcs A. (Juhász L.), Varga Gy. (Póti T.). Játékos-edző: Volkán Roland.

Beregdaróc: Simon R. – Lukovics J. (Simon K.), Varga G., Varga T., Szász K. (Lukovics M.), Kovtun, Kokas A., Szlifka I. (Danó Zs.), D. Pethe K., Lucsia, Lakatos A. Megbízott edző: Lizák Benedek.

Gól: Volkán R. 2. Ifi: 5–3.

Volkán Roland: – Gratulálok mindkét együttesünk győzelméhez, köszönjük a korrekt játékvezetést. A győzelmet a csapat idős Dankai György emlékének ajánlja. Köszönjük Csúcs Betti eddigi segítségét, minden jót kívánunk neki.

Lizák Benedek: – Gyenge színvonalú mérkőzésen, jó játékvezetés mellett, akaratgyengén játszottunk. Az ellenfél kihasználta kevés helyzetét, így megérdemelten győzött.

Vámosoroszi–Nyírmeggyes 2–1 (2–0)

Vámosoroszi, 100 néző, v.: Mónus G.

Vámosoroszi: Szaniszló Á. – Márton J. (Kerekes Sz.), Somogyi T., Tisza S., Szabó A. (Róka R.), Jóni R., Baráth G., Riskó T., Bartha K. (Molnár P.), Franku A. (Ács A.), Szilágyi L. (Somogyi R.). Edző: Orosz András.

Nyírmeggyes: Gergely I. – Nagy Zs., Palcsák N., Éles B., Székely Zs., Antal D., Széles M., Balogh J. (Kovács L.), Pető Á. (Horváth J.), Török G., Tóth T. (Lovász A.). Edző: Körmös Miklós.

Gól: Szilágyi L. 2, illetve Tóth T. Ifi: 3–0.

Orosz András: – A vendégeink tabellán elfoglalt helyezése nem tükrözi hűen a valóságot. Jól játszottak, de a gólokat mi lőttük. A kissé mély talajú pályán a játékvezetői hármas kiválóan dirigált. A mai meccs legpozitívabb mérkőzése, hogy az ifik megnyerték a rangadót, és ezzel a táblázat tetejére ugrott.

Körmös Miklós: – Remélem hogy a fiúk végre elhiszik, ha bárhol és bárki ellen berúgjuk a helyzeteinket, akkor nem mi leszünk mindig szomorúak meccs után. Gratulálok az Vámosoroszinak, sziporkázó mérkőzésen bizonyultak jobbnak.

Szatmárcseke–Tyukod 4–1 (2–1)

Szatmárcseke, 70 néző, v.: Sinka Z.

Szatmárcseke: Bőnyei B. – Kóczé G., Bakó G, Mándi Zs., Bakó K., Magula M., Vajda A., Varga Z., Bozsányi L., Bozsányi F. (Viscsák E.), Horváth R. Edző: Hadadi Ferenc.

Tyukod: Somlyai A. (Fekete S.) – Feka N., Feka J., Lakatos I., Lakatos S., Varga M., Kertész J., Sipos M., Csaholyi Cs., Bégány M., Kerezsi B. Megbízott edző: Nagy József.

Gól: Magula M. 2, Viscsák E., Bozsányi L., illetve Lakatos I. Ifi: 3–1.

Hadadi Ferenc: – A csapat őszinte részvétét fejezi ki az Orsolyák családnak. Újabb megérdemelt győzelmet arattunk, amely akár lehetett volna nagyobb különbségű is. Gratulálok az ificsapatunknak is.

Nagy József: – Vannak már bíztató jelek a játékunkban. Reméljük, hogy lassan megtörik a rossz sorozatunk. Talán a döntetlen reálisabb lett volna.

Mérk-Vállaj–Nyírcsaholy 5–2 (1–1)

Mérk, 150 néző, v.: Bendik J.

Mérk: Boros V. (Heinrich J.)– Rosu, Szabó I. (Páskuly T.), Bozsányi S., Bálint M., Rostás L., Mos, Lakatos J. (Fülöp Zs.), Osváth Z., Petrohai Gy. (Rostás K.), Szimuly Gergő (Szabó M.). Edző: Szimuly Gábor.

Nyírcsaholy: Putirka G. (Papp J.) – Putirka B., Pataki G., Szabó V. (Balogh Zs.), Ilku T., Botos S., Kovács Á., Ballai Z. (Mező A.), Kovács J. (Balogh J.), Bégány G., Jónás P. Edző: Kiss Ervin.

Gól: Lakatos J. 2, Szimuly Gergő 2, Rostás K., illetve Kovács J., Botos S. Kiállítva: Jónás P. (83. perc). Ifi: 7–2.

Szimuly Gábor: – Az első félidőben mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést, a második játékrész elején a vendégek egyéni hibákból saját magukat verték meg. Innen pedig már nem volt visszaút számukra. Most már csak az a kérdés, kedden, Kölcsén össze tudunk-e szedni az ifistákkal tíz embert, hogy lejátsszuk a meccset…

Kiss Ervin: – Sajnos, mindkét félidőben akadt tíz perc, amikor elaludtunk, ebben az időszakban gólokat kaptunk, mi pedig hoztuk a szokásos formánkat, döntő pillanatokban kihagytuk a lehetőségeket.

Tiszakóród–Nagydobos 5–1 (3–1)

Tiszakóród, 80 néző, v.: Fehér Á.

Tiszakóród: Veszprémi Zs. – Csákányos T., Farkas Z., Császár P., Algács M., Nagy Á., Algács E., Császár T., Horváth G., Algács B., Majoros Sz. (Légrádi G.). Edző: Gyulai Zsolt.

Nagydobos: Bíró G. – Milák J., Bíró J., Magyari D., Almássy J., Szabó P., Somfalvi P. (Gergely N.), Szatlószki T., Makszim G. (Izsák G.), Bajnai M., Bráder Sz. Edző: Bulyáki Zoltán.

Gól: Horváth G. 2, Császár T., Algács M., Algács E., illetve Almássy J. Ifi: 7–3.

Gyulai Zsolt: – Végre valahára gólokat tudtunk szerezni, pedig már azon gondolkoztam, hogy elutazom Budapestre és leigazolom Böde Dánielt! Megérdemelten győztünk, még úgy is, hogy több nagy lehetőséget is kihagytunk.

Bulyáki Zoltán: – Ez történik, amikor fegyelmezetlenek vagyunk és alig tudunk kiállni.

A bajnokság állása:

1. Tisztaberek 12 9 2 1 37–13 29
2. Tarpa 12 9 1 2 74–25 28
3. Vámosoroszi 12 8 2 2 45–24 26
4. Mérk-Vállaj 11 8 – 3 45–30 24
5. Szatmárcseke 11 7 2 2 29–18 23
6. Csenger 12 7 1 4 43–26 22
7. Kölcse 11 7 – 4 46–25 21
8. Milota 12 5 2 5 30–31 17
9. Nyírcsaholy 12 4 4 4 32–32 16
10. Tiszakóród 12 4 1 7 21–23 13
11. Csengersima 12 3 1 8 21–44 10
12. Tyukod 12 3 – 9 25–66 9
13. Beregdaróc 11 2 2 7 24–42 8
14. Nábrád 12 2 2 8 20–51 8
15. Nyírmeggyes 12 1 5 6 23–36 8
16. Nagydobos 12 2 1 9 26–55 7








hirdetés