Példája a nemzet önmegtartó erejének

Ennek a képnek, Thorma János Aradi vértanúk című festményének a bemutatását tiltotta meg a császár
Ennek a képnek, Thorma János Aradi vértanúk című festményének a bemutatását tiltotta meg a császár - © Fotó: KM-reprodukció
Nyíregyháza – Európában példátlan, aljas tett volt az aradi tizenhárom kivégzése 1849. október 6-án.

A gyűjtőként és történészként is elismert Máday Norbert – aki több könyvet írt az 1848-49-es szabadságharcról és az azt követő időszakról (A Klapka légió 1866., 120 huszár, Áll a Honvéd, mint a szikla) – soha nem mulasztja el hangoztatni: az aradi áldozathozatal a magyarság önmegtartó erejének egy olyan manifesztuma, amire minden magyar embernek büszkének kell lenni. Mindezt néhány – talán soha nem hallott, s büszkeségre okot adó – fontos momentummal is alátámasztotta.

– Amikor Görgey Frolov tábornokkal megtárgyalta a fegyverletétel idejét, módját és egyéb körülményeit, a tábornokaink már tudták, hogy bizonyosan bitófára kerülnek, de a maradás mellett döntöttek. Ki lenne képes ma erre? Az orosz tanult cári tisztek – ne feledjük, ez még nem a Vörös Hadsereg – könyörögtek a magyaroknak: ott a fegyverük és a lovuk a szállásaik előtt, meneküljenek, vissza se nézzenek, mert amikor holnap átadják őket az osztrákoknak, már nem lesz kegyelem.

Az aradi vértanúk többsége – mint tudjuk – születését tekintve nem volt magyar: gondoljunk csak a horvát Knézich Károlyra, a szerb Damjanich Jánosra, az osztrák Poeltenberg Ernőre vagy Leiningen-Westerburg Károlyra. Poeltenberg Ernő magyarul káromkodni is csak úgy tudott, hogy eltanult néhány szófordulatot a huszárjaitól, más magyar szót aligha ismert. De a magyar nemzethez tartozásukat mindig felvállalták, s hamisítatlan magyar lélek lakozott bennük. Idekívánkozik egy történet Teleki Lászlóról, a magyar kormány franciaországi nagykövetéről!

Párbajra hívta Haynaut

Teleki egy párbajhős volt, több mint félszáz tusa győztese. Amikor értesült az aradi mészárlásról, erről a példátlan és szégyenletes tettről, a gróf egy tucat európai újságban feladott egy hirdetést, amelyben az állt, hogy Haynaut párbajra hívja.

A „bresciai hiéna” jól tudta, hogy ki az a Teleki, s eszébe se volt a kardja elé állni. S ide kapcsolnék egy – az európai hadtörténelemben példátlan – tényt is: a hadifoglyok közül sokaknak sikerült kimenekülniük Törökországba. Úgy volt, hogy az oroszok ide is utánuk nyúlnak, de a brit hadiflotta – azért, hogy az a pár ezer szerencsétlen magyar megúszhassa ezt a hajtóvadászatot – a védelmükre felsorakozott a Boszporusznál.

– A 45 esztendős Damjanich János volt az egyik legvitézebb a 13 tábornok közül, aki a szabadságharc idején nagyon sok borsot tört a császáriak orra alá. Néhány héttel a kivégzés előtt hintóbaleset érte és eltörte a lábát. Hogy a lehető legjobban megalázzák, az aradi vár szemeteskordéján vitték ki a vérpadra. Kiss Ernőről, az egykori dúsgazdag földbirtokosról egy érdekes adalék: ő a Hannover huszár­ezred ezredeseként szolgált Haynau parancsnoksága alatt, s a császári haderők főparancsnoka a nagy összegű kártyatartozását soha nem adta meg általa kivégeztetett huszárezredesnek.
– Gáspár András – egy kecskeméti cipész fia – lett volna a 14. áldozat, de miután I. Ferenc József császár lovaglótanára volt a forradalmat megelőzően, a császár személyesen húzta át a nevét a kivégzési parancson. Még a Habsburg uralkodó is tudta, hogy a lovaglást és a vívást a magyaroktól kell megtanulni. Amikor Gáspár András hallotta, hogy egymás után csapódnak be a cellaajtók, s ráeszmélt, hogy egyedüli honvédtábornokként őt életben hagyják, keserűen jegyezte fel a naplójába: „Hetekig úgy éreztem, mocsok esett rajtam, hogy nem valék közöttük.”
– A magyar családok, kisnemesek és az átlagos paraszt­emberek szemében ezek a vértanúk jézusi magasságokba emelkedtek, mert azt érezték, amit Poeltenberg Ernő is, amikor a 13 társával együtt kivezették: „De szép deputáció megy a Jóistenhez a magyarok ügyében protestálni.”

Méltó módon emlékeznek

– Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukásának, tábornokaink aradi kivégzésének a történelmi emlékezetben kiemelt jelentősége volt és maradt. Ám az idő előrehaladtával, ahogy enyhült a fájdalom és beköszöntöttek a boldog békeidők, a megemlékezések hangneme, hangulata is megváltozott – mondta lapunknak dr. Szilágyi László, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanára.

– Az iskolában ma kitesszük a kivégzett hősök tablóját, gyertyát gyújtunk, és bár kétségtelen, hogy a március 15-ei események nagyobb súlyt kapnak, természetesen megadjuk a méltó tiszteletet az aradi hősöknek. Gyertyákkal, powerpointos vetítéssel és rádiós műsorral emlékezünk, hogy azok a diákok is részesei legyenek a megemlékezésnek, akik történelemből még nem vagy már nem tartanak ott a tananyagban. Számomra és a kollégáim számára is fontos október 6-a. A diákokkal együtt memorizáljuk a neveket, sokszor előzetesen kiadjuk feladatként, hogy a tanulók egy-egy vértanúnak nézzenek utána, és számoljanak be róla a társaiknak. Ez egy érzelemmel telített tananyag, aminek a tanításakor fel szoktuk idézni a tábornokok búcsúleveleit, mert ezek ugyan a tankönyvben nem szerepelnek, de általuk jobban megragadnak az október 6-ai történések a tanulók emlékezetében – meséli dr. Szi­lágyi László, aki annak örülne, ha egy-egy történelmi esemény tanításakor kiléphetnének az iskola falai közül.

– A Jósa András Múzeum vagy a megyebeli temetők 1848/49-es emléket rejtenek, ezeket szemügyre lehetne venni, és meghallgatni a történetüket, de megismerhetnénk a vitézül helyt álló szabolcsi huszárok tetteit, vagy ellátogathatnánk a zrínyis kötődésű Magyar Szablyavívó Egyesület rendezvényeire is. Ezek olyan élmények lennének, amelyeken keresztül jobban a diákok emlékezetébe vésődnének történelmünk fontos pillanatai és személyiségei, de amíg nem lehet például órákat tömbösíteni, ezekre nincs lehetőségünk.

Ima a tábornokokért

– Kiskunhalason nőttem fel, s Thorma János Aradi vértanúk című nagy méretű festménye akkor éppen ott volt kiállítva – mesélte el a legszemélyesebb emlékét Máday Norbert.

– Az én néhai drága nagymamám minden évben elsétált velem a múzeumba, s áhítattal nézte a tábornokokat. Megvárta, amíg mindenki kimegy a teremből, letérdelt a kép elé, s elmondott értük egy imát. Egyébként a felháborodott császár nem engedte ezt a festményt bemutatni a Műcsarnokban, ám a művész és hívei kitalálták, hogy kisebb méretű papírnyomatokat készíttetnek a képről, hogy minden családhoz eljusson. Magát a festményt hosszú évekig nem látta senki, de a nyomatot rengetegen megismerték.

KM-MJ, SZA








hirdetés