Nyíregyháza

2020.08.16. 20:00

Megmutatták a látássérültek világát

A rendezvényre nem csupán a látássérülteket, hanem az egészséges érdeklődőket is várták.

Fotó: Dodó Ferenc

Braille-írásos címkéző, beszélő számológép, fehér bot – néhány egyszerű, de a látássérültek számára igen hasznos eszköz, melyek a mindennapokban nagy segítséget jelenthetnek. Ezekhez hasonló tárgyakat mutattak be pénteken a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Búza téri irodaépületében.

A rendezvényre nem csupán a látássérülteket, hanem az egészséges érdeklődőket is várták, akik megtudhatták, milyen készülékek segítik elő a vakok és gyengénlátók tanulását, munkáját, de a résztvevők megismerkedhettek a fehér botos közlekedés menetével és nehézségeivel is.

Segíti a közlekedést

Az egyik legalapvetőbb segédeszköz, a fehér bot nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt években.

– Az Aurora névre hallgató magyar találmány már nem összecsukható, hanem teleszkópos, így sokkal kisebb helyet foglal. A BME által fejlesztett fehér bot a vakvezető sávokon a haladási irányt is jelzi, így nagyban segíti a látássérültek közlekedését – mutatta be az új eszközt Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke. Az új fehér bot ultrahang segítségével a derékmagasságban található tárgyakat is érzékeli, ezáltal sokkal biztonságosabbá válik a látássérültek közlekedése.

Egy vadonatúj telefonkészüléket is megismerhettünk a rendezvényen, mely az átlagos telefonok tudásával rendelkezik, ugyanakkor magyarul beszél, ezzel megkönnyítve a látássérültek mindennapjait. Az egyesület elnöke a Braille-­jegyzetelő működéséről is mesélt lapunknak.

– A berendezés kiváló a tanuláshoz, hiszen szöveges fájlokat, könyveket lehet rajta olvasni, és számítógéppel is összeköthető. Az egyetemi órákon jegyzetelésre is használható, ráadásul egy kis táskában is elfér – részletezte a ­Braille-jegyzetelő előnyeit Nemes-Nagy Tünde, hozzátéve, a készülék vételára közel 300 ezer forint, így még az 50 százalékos támogatással is egy kisebb vagyonba kerül.

Aktív életet él

Ottjártunkkor Severa Ágnessel, az egyesület nemrég kinevezett körzeti csoportvezetőjével is beszélgettünk. A fiatal lány elmondta, soha nem hozza szóba, hogy látássérült, nem szereti, ha sajnálják.

– Igyekszem aktív életet élni: a baráti köröm szívesen segít nekem, sokat járunk együtt koncertekre, színházba, múzeumba, és minden programot nagyon szeretek, ahol emberekkel találkozhatok. Csoportvezetőként az a feladatom, hogy kulturális programokat szervezzek a sorstársaimnak. Nagyon büszke vagyok az első munkámra, a múzeumban egy múzeumpedagógiával egybekötött tárlatvezetést szerveztem, ami óriási élmény volt – mesélte Ágnes, aki elmondása szerint nem egy elveszett típus, ha gondja akad, nem fél segítséget kérni másoktól.

– Szerencsére még sosem találkoztam olyannal, aki ne segített volna, szerintem a kulcs a jó kommunikáció. Mindig mosolygok, színes ruhákba öltözök és választékosan beszélek – mondta mosolyogva Severa Ágnes, majd hozzátette: énekesként számos rendezvényen megfordult már Nyíregyházán.

– Bár a járványhelyzet miatt sok esemény elmaradt, szeptemberben a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület 15 éves fennállását ünnepeljük, és az egyesület tagjaként én is fellépek, ha nem szól közbe a koronavírus – avatott be a terveibe Severa Ágnes.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában