Pergetéssel fogták a csukákat a Szenke-tónál

Az egyik zsákmány
Az egyik zsákmány - © Fotó: magánarchívum
Penyige – Második alkalommal rendezték meg Penyigén az elmúlt vasárnap a Szenke-­tavi páros csukafogó perge­tőversenyt. Hogy van ér­deklődés a rendezvény iránt, az is jelzi, hogy előzetesen tizenöt csapat adta le a nevezését.

A horgászok csónakokkal indultak a halak felkutatására 8 órakor, előtte azonban volt még egy finom szalonnás reggeli. Néhány perccel a kezdés után a mérlegelő csónak máris útnak indult, hiszen az első ragadozókat hamar megfogták a versenyzők.

– A halakat kizárólag hosszúságra mértük. A megmérettetés hat óra múlva, délután kettőkor ért véget, az eredményhirdetésen az első három helyezett csapatot, valamint a legnagyobb hal kifogóját díjaztuk. A kifogott csukák hossza összesen 1257 cm volt, ami duplája a 2017-es pergetőversenyünk összfogásának – tájékoztatta lapunkat Orosz András tógazda.

– Külön öröm volt a számunkra, hogy a nevező csapatok tagjai között immáron két 12 év körüli fiatal fiú is versenybe szállt hozzátartozójával. Nekik külön gratulálunk a részvételhez. A kifogott halak természetesen mind visszakerültek a tóba – tette hozzá Orosz András.

Eredmények

I.: Csapó Zoltán – Csapó Róbert (359 cm), II.: „Szamos fiai”: Bajnai Miklós – Kovács József (243 cm), III.: „Rozsályi villantók”: Kicska Balázs – Huszti Tamás (184 cm). Legnagyobb hal kifogója: Gellért Győző (77 cm)

KM








hirdetés